Igazság ebédre

Nem tudta hogy fel vegye-e. Csak nézett hol rám, hol a kijelzőre. Végül Mona nem bírta tovább.
-Ki az Reenz?-Mona érdeklődve.
-Mike -Reenz.
-Vedd fel, és beszélj vele, hátha fontos..-én
-Rendben, de maradjatok csöndben, kihangosítom..-Reenz.-Szia Mike, miújság?
-Szia Reenz, csak érdeklődni szeretnék, hallottál-e valamit Déről....-Mike. Istenem, teljesen libabőrös lettem, a hangjától.. Reenz rám pillantott. Bólintottam neki, aztán a fülébe súgtam, hogy Juniort ne említse meg..
-Igen, hallottam róla. Itt van LA-ben, épp nála vagyok..-Reenz
-Igen? Hol vagytok? Beszélhetnék vele? Láthatnám?-Mike, teljesen izgatottan. Oda súgtam neki, hogy ne mondja el hol vagyunk.
-Dé megkért ne mondjam el neked, hol vagyunk, sajnálom-Reenz.
-De beszélhetnék vele?-Mike egy kicsit csalódottabb hangon. Reenz odanyújtotta nekem a telefont.
-Dé, beszélned kell vele, nem húzhatod tovább, te is tudod...-Reenz. Tudtam hogy igaza van.... Mint mindig.. A szívem heves verni kezdett.. Át vettem a telefont.
-Szia Mike.. -halk hangon..
-Dé, mióta vagy itt? Miért nem jelentkeztél? Hol vagy? Szeretnélek látni?-Mike, reményteli hangon.
-Ezt most hosszú lenne elmondani telefonon. Holnap találkozhatnánk. Tudom hogy magyarázattal tartozom, és tényleg beszélnünk kell.
-Együtt ebédelhetnénk, mit szólsz hozzá?-Mike
- Nem is tudom-én, Reenz szúrós pillantást vetett rám, Mona pedig enyhén megrúgta a bokám.-Rendben, holnap ebéd időben.. Hol találkozzunk?
-Érted megyek, ha meg mondod hová kell mennem-Mike
-Igazán nem szükséges értem jönnöd.. de ha gondolod-nem tudtam befejezni a mondatot
-Igen, gondolom-Mike, lelki szemeim előtt láttam, ahogy mosolyog.
-Rendben-megadtam neki a címet, majd elköszöntünk egymástól. A szívem egyre jobban zakatolni kezdett. Csak néztem a telefont, majd egy sóhaj után vissza adtam Reenznek. A lányok csak vigyorogtak rám.
-Megyek csinálok magamnak egy teát. Ti kértek?-ezzel próbáltam elterelni a gondolataimat.
-Nem köszönjük-Mona és Reenz egyszerre. Még pár órát beszéltünk, aztán elbúcsúztak, és haza mentek. Mikor becsuktam utánuk az ajtót, neki dőltem és sírni kezdtem.. Hogy fogom elmondani neki, hogy gyereket szültem?
A másnap délelőtt elég gyorsan eltelt. Csak arra lettem figyelmes hogy Carol kopog az ajtón.
-Szia. Valaki téged keres. Ha nem tévedek Mike Shinoda az. -kacsintott felém Carol
-Rendben, Juniort itt hagynám veled, ha nem túl nagy baj, még nem tudja hogy..-én
-Persze megértem. De előbb -utóbb meg kell mondanod neki. Ezt nem titkolhatod el előle.-Carol
-Tudom. Na mentem, 1-re itt vagyok..-én
-Nem kell sietned, sőt.. Majd Juniort haza viszem, és ha végeztél gyere el érte.-Carol
-Nem hiszem hogy sokáig oda leszek Vele, de azért köszönöm.-én majd ki mentem az irodából. Mike Carol irodája előtt várt.
-Szia Mike
-Szia Dé-két puszival köszöntött. Az az illat, megcsapta az orrom. Ismerős volt. Ilyen volt az illata Londonban is. Nem sokat változott. Elmentünk egy közeli étterembe. Nem igazán szóltunk egymáshoz. Közben a pincér felvette a rendelést.
-Gyönyörű vagy- Mike
-Köszönöm.-én
-Miért?-Mike. Tudtam mire érti ezt a kérdést. Választ akart.
-Nézd Mike... Nem is tudom hol kezdjem..-én. Ahogy rám nézett ki vert a víz.
-Például az elején.-Mike. Közben kihozták a rendelésünket. Elmondtam neki hogy miért nem mentem el, persze nem a teljes igazságot. Aztán elmondtam neki hogy mikor költöztem ide.
-Amikor én kértem nem jöttél, mert a munkád fontosabb volt. De végül mégiscsak itt kötöttél ki... Ez most rosszul esett. De ha jól sejtem, nem csak ez volt az okod. Volt valaki más az életedben?-Mike, szomorú arccal. Nem értem hogy a férfiak miért gondolnak mindig arra, hogy ha vissza utasítják akkor a  lány bepasizott? Ez nekem esett rosszul. Éreztem hogy itt az igazság pillanata. Nagyot sóhajtottam.
-Nem másik férfiról van szó. Én.. Londonban..-nehezen ment hogy elmondjam neki. Féltem tőle.. A reakciójától..De Ő csak figyelt, míg én próbáltam neki eldadogni. Majd végül megszólalt.
-Igen? Figyelek. Mi volt Londonban..-Mike, nem tudta mit akarok kinyögni. A nézésétől teljesen teljesen zavarba jöttem.
-Londonban, amikor te és én... Szóval... Teherbe estem Tőled..-már a sírás fojtogatott. A szemébe néztem. Láttam rajta, hogy össze zavarodott. Elvette rólam a tekintetét, és inkább a kinti tömeget nézte az ablakon át. Majd sóhajtott.
-Ez biztos? Úgy értem tényleg tőlem van?- Mike furcsán nézett rám, mint aki nem hisz nekem. De megértettem.
-Figyelj. Elhiszem ha most nem hiszel nekem. És hidd el, ha Reenz-zel nem találkozom a szerkesztőségben, most sem tudnád, mert nem akartam felkavarni vele az életed. De találkoztunk, és megtudta. Így muszáj volt neked is elmondanom.-már könnyeztem. Megbántottam vele, tudom jól.
-Ezt hamarabb kellet volna elmondanod. Sokkal hamarabb. Akkor ha most jól számolok, már legalább 8 hónapos. Igaz?-Mike, még mindig komor arccal.
-Igen.-én
-És láthatnám őt? Hiszen az apja vagyok. Ezt nem tilthatod meg tőlem. Ugye tudod?-Mike
-Tudom. De nem is akarlak eltiltani tőle. Hidd el. És sajnálom hogy nem szóltam hamarabb, de nem tudtam hogy mondjam el. Hisz alig ismertük egymást, és csak egy futó kapcsolat volt, és.. -nem tudtam befejezni, közbe vágott.
-Szerinted csak futó kapcsolat volt ami köztünk történt? Te tényleg így érzed? Szerinted én csak úgy szórakozásból fekszek le egy alig megismert lánnyal?-Mike, láttam rajta hogy tényleg így érzi, és gondolja.-Mert ha tényleg így hiszed akkor közölnöm kell veled, hogy tévedsz. Nagyon tévedsz. Mikor megláttalak, elkapott egy régen érzett érzés. Tudtam hogy kellesz nekem, és nem csak egy éjszakára..Aztán beszélgetni kezdtünk és tényleg beléd szerettem. Lehet hogy most hülyének nézel, emiatt, de igen így volt. Első látásra beléd szerettem..
-Sajnálom, nem tudtam . De már nem fontos, gondolom..-próbáltam egy kicsit keményebb lenni, mert amit mondott az fájt. Jólesően fájt. Sírni tudtam volna. De nem akartam hogy lássa.
-Ha így gondolod, akkor lehet igazad van...Mike, én közben ránéztem az órámra. Háromnegyed 1 volt.
-Sajnálom Mike. De mennem kell... El fogok késni.. A láthatást majd máskor megbeszéljük..-közben intettem a pincérnek, és fizetni akartam. De nem engedte.
-Hagyd csak, majd én fizetek-ellenkezni akartam- És ne ellenkezz... Vissza viszlek..
A kocsiban sokat kérdezett Juniorról. Én pedig büszkén meséltem róla.. Mikor ki akartam szállni  kocsiból megfogta a kezem, és nézni kezdett. Majd odahajolt hozzám és lágyan, fájdalmasan megcsókolt. Nem tudtam parancsolni magamnak. Vissza csókoltam. Élveztem minden egyes másodpercét. Egyre hevesebben, és szerelmesebben csókolt, szinte fel falt... Pár percig csókolóztunk, majd utána a szemebe nézett.
-Kinek a nevén van a fiam?-Mike. Egy kicsit meglepett a kérdése.
-Az enyémen. Micheal Junior Balla. Ez a teljes neve.-mondtam.
-Szeretném a nevemre venni a fiam.-Mike. Erre csak bólintani tudtam. Aztán ki szálltam a kocsiból. Mikor felértem Carol faggatni kezdett. Mit tehettem mást? Elmondtam neki mindent....