Isten hozott

A terhességem 8. hónapjában jártam mikor az egyik fotózás után hirtelen beindult a szülés.
-Ó Istenem, ne csináld ezt kérlek- én, két fájás között.
-Azonnal hívom a mentőket, és telefonálok Carolinának.-Steve, aki jobban megvolt ijedve mint én. Carolina és a mentők szinte egyszerre értek oda.
- Jól van lányom, lélegezz mélyen.-Carolina miközben fogta a kezem-Nem lesz semmi baj.-majd a mentősökhöz fordult.-Bemehetek vele?
-Természetesen-az egyik mentős. Elég sürgős volt a picinek hogy kijöjjön, mert még a kórház előtt a mentő bejáróban megszületett. Amikor felsírt hihetetlen boldogság járta át a szívem. Én is vele együtt sírtam.
-Gratulálok. Egy makk egészséges kisfiú. Mi legyen a neve?
-Michael. Michael Junior Balla- Az én vezeték nevemet kapja. Nem véletlenül. A keresztneven is sokat gondolkodtam, de végül úgy gondoltam, ha már nem ismerheti az apját legalább a neve legyen az övé. Csak azt nem tudtam hogy mit fogok majd neki mondani ha egyszer rá kérdez hogy ki az apja. Szerencsére ez még messze volt. Nagyon messze.
Miközben toltak be az egyik kórterembe az orvos megkérdezte:
-Értesíthetünk asszonyom valakit?
-Nem. Senkit.-én és hirtelen elkapott egy eddig ismeretlen érzés. Félelem? Talán. A kórházban csak pár napig kellett bent maradnom. Mikor hazaértem nagy meglepetés fogadott. A gyerek szoba, amit nem sikerült befejeznem, teljesen kész volt. És akadt egy váratlan lakótársam. Megdöbbentem.
-Carolina? Hát te?-én
-Gondoltam itt maradok egy pár napig, hogy segítsek a pici körül. Feltéve ha ne bánod.-Carolina, aki teljesen úgy viselkedett mint ha az anyám lenne. Nem bántam. Hogy is bánhattam volna? Válasz helyett csak átöleltem és annyit mondtam szinte már már suttogva:
-Köszönöm.-majd legördült egy könnycsepp az arcomon.
-Igaz, nem kérdeztem meg még soha hogy ki a gyerek apja, és nem muszáj elmondanod, csak ha akarod, de...-Carolina akin látszott hogy nem akar megsérteni-... de látom hogy japán vér csörgedezik az ereiben.
-Mike Shinoda. A Linkin Park egyik front embere.-én a sírást vissza fojtva. Még soha senkinek nem mondtam el a titkom. Ő volt az egyetlen ember akiben teljes mértékben megbíztam, és megnyíltam előtte. Elmondtam neki mindent. Mikor végeztem megértően nézett rám és átölelt.
-Köszönöm hogy bízol bennem. Megígérem hogy ez kettőnk közt marad. Soha senkinek nem mondom el.-a beszélgetésünket Junior szakította félbe erőteljes ordításával. Ezt biztos az apjától örökölte.
-Megyek megetetem a picit
-Rendben én meg főzök addig valamit. Biztosan éhes vagy.-Carolina.
Az idő gyorsan telt.A fiam már 7 hónapos volt. Mikor dolgoztam Juniort mindig vittem magammal a stúdióba, mert szerencsére volt gyermek megőrző, de általában Carolinánál szoktam megtalálni az irodájában. Mondhatom akár úgy is hogy Carol úgy vigyázott rá mintha ő lenne a nagymamája.
-Szia. Hallottam kerestél.-én
-Igen. Ülj csak le. Carol miközben juniort dédelgette.- Ma sajnos túlórázni kell. Egy neves újság neves pszichológusa jön interjúra, azután a szokásos fényképezés jön.
-Rendben Hányra jön?
-Kb.10 perc is itt lesz
-Rendben. akkor addig előkészítem a műtermet.
-Van itt még valami. A gyermek megőrző dolgozói már haza mentek, és nekem is volna még egy tárgyalásom. Magammal vigyem Juniort?
Nem szükséges. Hamar megvagyok a képekkel, addig eljátszadozik. Legalábbis remélem-Majd magamhoz vettem a picit, és mentem a műterembe.1 óra múlva kopogtak az ajtón.
-Nyugodtan jöjjön be.-én miközben nyitottam ki az ajtót. Megdöbbentem, de nem csak én.-Reenz?!
-Dé? Micsoda meglepetés? Mit keresel itt?-Reenz miközben átölelt
-Ezt én is kérdezhetném. Amúgy itt dolgozok. És te? Te vagy a pszichológus akiről fényképet kell készítenem?
-Hát igen. Teljesült az álmom.-Reenz-Mióta vagy itt? Miért nem szóltál hogy jössz? És miért  nem válaszoltál a levelekre amiket küldtünk? Tudod mennyire aggódtunk érted?-miközben már már könnyezett.

Üdv Los Angelesben

Mielőtt  útnak indultam egy rakás elintézni valóm volt. Hivatalos papírok, albérlet foglalás stb. Aztán eljött az idő. Mennem kellett. A lányoknak nem szóltam egy szót se. Azóta nem tartottam velük a kapcsolatot mióta kiderült hogy várandós vagyok. Hiába írtak e-maillt, vagy hagytak üzenetet facebookon. Egyikre se reagáltam. Nem tudtam. Hazudtam nekik akkor este mikor hazajöttünk Londonból. Lassan 6 hónap telt el azóta. Persze egy kis félelem bennem volt, hogy össze futhatunk valahol LA utcáin, de elég nagy város. Reméltem hogy sosem látjuk egymást. A repülőút hosszú volt és fárasztó. Szerencsére azért akadt aki várjon. Mikor leszálltam körbe néztem és egy táblát láttam amin az én nevem volt. Oda mentem és bemutatkoztunk egymásnak.
-Helló a nevem Carolina Garcia. az LA Daily News föszerkesztője vagyok-mutatkozott be egy kb 40 éves csinos hölgy.
-Az én nevem pedig Steven Rosenberg, a hírességekkel foglalkozó oldal szerkesztője vagyok-Ő kb 30-35 éves jó kivágású ember. Az Ő cikkeihez fogok majd fotókat készíteni. Nagyon szimpatikusak mind a ketten. "Haza" vittek és segítettek kipakolni. Lakás amit kibéreltem az Ő segítségükkel, egy viszonylag kis ház volt. 2 szoba egy konyha és egy fürdőszoba.Nagyobbra nem is lett volna szükségem. Ráadásul be volt bútorozva, ami nem egy utolsó szempont. Nagyon sokat köszönhetek nekik. Ha Ők nem lennének még egy hónapig biztos hogy bőröndben maradtak volna a cuccaim. De így egy nap alatt a helyére került minden.
-Nem bántásként mondom, de elég bátor vagy hogy ilyen fiatalon gyereket vállalsz, ráadásul egyedül.-Carolina
-Tudom. De így hozta a sors. Vagy elvetetem, vagy örökbe adom, vagy felnevelem én. Sokat gondolkodtam rajta hidd el.
-Én elhiszem. És ha valamire szükséged van csak szólj. Bár még nem ismerjük egymást, de tudd hogy rám bármikor számíthatsz-Carolina
-Köszönöm-megöleltem
-Tudod Ő már csak ilyen. Ő a mi tyúkanyónk. Ő nem egy olyan főnök akit nem érdekel mi van az alkalmazottaival. Ő törődik velünk. Úgy tekint ránk, mintha egy család volnánk-Steve Még egy pár órát beszélgettünk aztán elmentek. Az ajtóban Steve vissza fordult
-Reggel 8-ra jövök érted. Legalábbis addig amíg meg nem unsz, vagy elég magabiztosan nem közlekedsz a városban.
-Rendben. Jó éjszakát. És köszönök mindent.
-Jó éjt neked is, és nincs mit.- Carolina és Steve egyszerre. Azon az éjszakán elég nyugtalanul aludtam. Attól féltem hogy találkozom velük. Ha nem holnap, akkor majd holnap után, vagy legalábbis egyszer biztosan. És akkor be kell vallanom mindent. És ha Mona és Mike netalán egymásra talált? Miattam akár még szét is mehetnek. Ezt nem akartam. Megnézhettem volna a neten, hogy mi van köztük de nem ment. Pedig pár perc lett volna. De akkor sem. Azóta a nap óta egyszer sem böngésztem a neten utánuk. Nem hallgattam a dalaikat, és nem néztem LP TV-t sem. Újra előtört belőlem a sírás. Másnap reggel korán felkeltem. Össze pakoltam, néhány cuccot, ellenőriztem a fényképező gépet. Aztán csengettek.
-Jó reggelt! Mehetünk?-Steve
-Neked is jó reggelt. Persze. Útra kész vagyok.
Az első pár hét nem volt vészes. Persze eleinte zavarban voltam attól hogy hírességeket kell fotóznom, de aztán megszoktam, hisz Ők is ugyan olyan földi halandók mint én. Persze volt egy-két olyan személy akiktől a falra tudtam volna mászni a hülye sztár allűrjeik miatt. Náluk a fotózás mindig elhúzódott. Az átlagos 1-2 órás fotózás helyett 4-5 órát kellet cseszekednem, mert hol ez, hol az nem volt elég jó nekik. De általában véve meg voltam elégedve a munkámmal. Egyáltalán nem bántam meg hogy kijöttem.

Áldatlan állapot

Pár héttel később Reenz kapott egy borítékot. Feladó nem volt rajta, csak az hogy honnan jött. Los Angeles, CA, United States. Mikor kézhez kapta, hihetetlen izgalom, s félelem fogta el. Sejtette hogy ki küldte, de félt a csalódástól. Nagy nehezen mégis rászánta magát. Mikor kinyitotta a levelet egy rózsa szirmot talált benne és 3 repülőjegyet. Aztán észrevett egy kis levet is. Ez állt benne:
                         " Köszönjük a felejthetetlen Londoni éjszakát. Mire ezt a levelet megkapjátok, nem sok
                            időtök marad a gondolkodásra. Mégis szeretnénk ha bíznátok bennünk és jönnétek.
                               
                                                                     "Chester, Mike, és a többiek"

Aztán talált benne még egy személyre szóló levelet is. De ennek a tartalmát nem közölte velünk. Minden esetre nagyon boldogok voltak. Csak én nem tudtam igazán örülni neki.
-Dé??-Reenz
-Reenz?-én
-Baj van? Történt valami?-Reenz
-Nem, csak... Én nem mehetek veletek. Sok a munkám, és nem adhatok fel mindent mert ők kérik. Nekem nem érnek annyit. A karrieremről van szó. És ez mindennél fontosabb.-valójában persze nem így volt. Bűntudatot éreztem Mike miatt, hisz Mona odáig volt érte. Ezért sem mondat el nekik mi történt köztünk. A barátnőm volt. És sokat jelentett nekem. Ha kimegy van esélye hogy össze jöjjenek. Az ő boldogsága fontosabb volt mint a sajátom. Ezért maradok.
Másnap én vittem ki őket a reptérre.
-Hiányozni fog nekünk-Reenz és Mona
-Ti is nekem, de tartani fogjuk a kapcsolatot. És dobjatok rám egy üzit, ha megérkeztetek. Tudni akarom hogy minden oké-e. Rendben?-Még pár perc búcsúzkodás és enniük kellett.
Mikor felszállt a gép egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Amiért el mentek? Vagy amiért itt maradtam? Nem tudom. Mikor hazaértem hirtelen megszédültem.
-Biztos elfelejtettem enni-gondoltam. Másnap még rosszabb volt. Hányingerem lett, fájt a fejem, és vérzett az orrom.
-Csak ne legyek beteg, most nagyon nem volna jó.-Reggeli után bementem a fotószalonba.
-Jó reggelt-Peti az egyik munkatársam-Sápadt vagy, minden rendben?
-Lehet beteg leszek.
-Mindenesetre menj orvoshoz addig tarom a frontot-Peti. Neki nem lehet nemet mondani. Elmentem az orvoshoz. Nem számítottam erre. Nem lehet.
-Ön terhes-mondta az orvosom-Látva a reakcióját hölgyem ez biztos. Mielőtt még megkérdezné.-Kedves volt velem, de most mégis inkább elküldeném melegebb éghajlatra. Telefonáltam Petinek hogy ma már nem megyek vissza. Nem mondtam el neki hogy miért, nem is kérdezte. Mikor haza mentem egyszerűen kitört belőlem a sírás. Hosszú idő óta nem volt férfi az életemben. Csak Mike. Azóta se feküdtem le senkivel.
-Nem tudhat róla-ez volt az első gondolatom-Sem ő, sem Mona, sem Reenz. Senki sem.
Gondolkodni kezdtem mit tegyek. Vetessem el?? Az nem én lennék. Szüljem meg?? De hát mit kezdenék vele egyedül? Hogy tudnám felnevelni? Adjam örökbe?? Biztos megbánnám. Kétségek közt vergődtem. Valakivel beszélnem kell. De kivel?? Bőgtem mint egy kis gyerek akitől elvették a nyalókát.
5 hónap múlva kaptam egy külföldi állás ajánlatot az LA Daily News-hoz. Pár hónapja fedeztek fel és már le informáltak. Azt  is tudták hogy nem dolgozom, mert szülési szabadságon vagyok. De ez nekik nem számított. 3 szor annyi pénzt ígértek ha így is elvállalom. El gondolkodtam rajta. 6 hónapos terhesen vágjak bele? Beszéltem erről Petivel. Ő mindenben támogatott. De bizonytalan voltam.
-Ha másért nem a kicsiért tedd meg. Egyedüli szülőként akarod felnevelni. Ők többet tudnak adni neked, mint amit itt kereshetnél. Megadhatnál neki mindent- szó se róla jól érvelt. Elfogadtam az ajánlatot.




                                                     
     

Véletlen találkozás 2/2

Reggel elég korán felébredtem. Egy frissítő zuhany után úgy döntöttem lemegyek kávézni. Épp hogy kiléptem az ajtón, valaki rám köszönt:

-Jó reggelt. Nem bírsz aludni?- a szívbajt hozta rám. Megfordultam.

-Jó reggelt Mike. És te? 

-Aludni bírnák még, de nem lehet. A koncert előtt még sok dolgunk lesz a fiúkkal. Nincs kedved velem reggelizni? Addig hátha Chester is előkerül.-Mike

-Mehetünk. Öö.. Valamit be kell vallanom...-Dé

- Igen?-Mike

-Igen. Nekem tegnap esett le hogy te ki vagy valójában. Mondjuk ebben a csajok segítettek. Ha ők nem mondják...-Én egy kicsit elpirulva

-Semmi gond... Bár egy kicsit furcsa volt hogy nem ugrottál a nyakamba, és nem kapott el egy hiszti roham- Mike nevetve. Reggeli után még kb 1 órát beszélgettünk róla, a családjáról, a válásáról, meg egy kicsit rólam, a karrieremről. Aztán Chaz feltűnt. Úgy nézett ki mint akit agyon csaptak.

-Jó reggelt-Chaz

-Inkább napot-Mike-Mehetünk?

-Persze-Chaz két ásítás közt.

-Akkor mi most leléptünk. Koncerten találkozunk?-Mike

-Persze. És utána is... VIP jegyünk van-Én vigyorogva

-Az jó. Akkor este-Mike 2 puszi kíséretében. Istenem az az illat... hm...

Miután elmentek a fiúk Reenz és Mona tűnt fel a láthatáron. A nap további részét vásárlással töltöttük és persze pletykával. Miért is ne? Reenz teljesen el volt varázsolva. Eljött a koncert. Mindannyian dögös, de mégis kényelmes cuccokat vettünk fel. A koncert nagyon jó volt. Az első sorban voltunk. Végig énekeltük a számokat. Aztán mikor vége lett, bemehettünk a fiúk öltözőjébe. Mindenki nagyon barátságos volt. Aztán Joe megkérdezte hogy ha már így "összejöttünk" nincs-e kedvünk elmenni valahová. Mondanom se kell hogy azon az estén mindenki alaposan leitta magát. Reenz, Mona és én már az asztal tetején táncoltunk. Jól éreztük magunkat. Végül a fiúk is csatlakoztak hozzánk, és mit ad Isten? Mikor Joe is felmászott közénk, az asztal nem bírta tovább és össze tört alattunk. Szakadtunk a röhögéstől.

-Bazd meg... A dagadt seggedet már nem bírta tovább szegény asztal...-Chester

-Ne bántsd már Chaz. Joe olyan kövér hogy ő a két legjobb barátom-Mike

-Olyan kövér vagy, hogy a légy kétszer tankol, mire körbe repül-Brad

-Brad. Rakd sebességbe az agyad mielőtt megszólalnál.-Joe, sértődöttséget színlelve

-Jó jó... tudod hogy csak hülyülünk. Ne hogy megsértődj már-Brad

-Megbocsátok neked, de te fizeted a ma esti számlát-Joe

-Ha kell a szállodai számlát is-Brad

-Helyes... Kieszlek a vagyonodból-Joe. Na ezen újra elkezdtünk nevetni. Még elvoltunk egy pár órát de alig bírtunk talpon maradni. Mindenki hulla merev részegre itta magát.

Másnap délben apró csókokra ébredtem. Piszkosul fájt a fejem. Mikor megfordultam azt hittem rosszul látok. Nagyon meglepődtem

-Szia-Mike suttogva

-Szia... Te mit keresel itt?? És.... Úristen mi lefeküdtünk?!-Kérdeztem mikor észre vettem hogy nincs rajtunk ruha.

-Igen, semmire nem emlékszel? Mikor vissza kísértelek azt mondtad ne hagyjalak egyedül, így maradtam... aztán minden szinte magától történt...-Mike. Aztán csendesen néztünk pár perig farkasszemet. Végül elmosolyodtam és megcsókoltam. Újra megtettük. Emlékezni akartam rá hogy milyen vele, milyen a csókja, az ölelése, stb...

2 órával később nem akartam, de muszáj volt kimásznom a karjaiból.

-Sajnálom, de mennem kell, pár óra múlva indul a gépünk. -én egy kicsit szomorúan.

-Maradj velem.-Mike

-Sajnálom nem tehetem. A holnapi napom elég fontos lesz. 

- A fotózás miatt?-Mike

-Igen. Talán ez lehet életem nagy lehetősége. Ha sikerül, akár világ hírű fotós lehetek.

-Látlak még valaha-Mike remény teli arccal.

-Lehet. Ki tudja...-majd búcsúzni kezdtünk. Aranyosak voltak a srácok, kikísértek minket a reptérre. Reenz és Chester láthatóan egymásra talált. Megbeszélték, ahogy vége lesz a turnénak Reenz kimegy hozzá Los Angelsbe. Az úton beszélgettünk, szóba került, hogy mi történt köztünk Mike-kal, de nem mondtam el nekik. Ez a MI titkunk. És minek mondjam el nekik, ha úgysem láthatom Őt soha többé?

Véletlen találkozás 2/1

Túl az érettségin összeköltöztem a barátnőimmel Reenz-el és Monával. Egyik nap Mona túlságosan is vigyorogva jött haza.

- Hey béjbe! Nem fogod elhinni hogy kik fognak koncertezni júliusban Londonban...-Mona idegesítően jó kedvűen.

-Na ki??-Reenzy

- Ha annyit mondok hogy a Rock Istenek??-Mona

-Te jó ég... Csak nem... Linkin Park???-Reenzy szintén hatalmas vigyorral az arcán

- Szereztem repülő jegyeket és nagy mázlimra VIP jegyeket is kaptam... bár ku*va drágák...-Mona kicsit félre húzva a száját.

- Dé te nem is örülsz?-Mona

-Ömm... De csak... izé... MI a rossz nyavaja az a Linkin Park??

-Tudod Chaz bandája akiről folyton áradozik-Mona

-Nem is igaz-Rennz egy kis sértődöttséget színleve

-Nem mi?? Fülig bele estél.-Mona-Akárhányszor meghallod Chester nevét még a bugyid is nedves lesz.

-Nem térhetnék vissza a koncertre?-Reenz egy picit elpirulva

-Ok.Mit mondtál júliusban?? És hanyadikán-Én miközben a naptáram nézegettem

-Igen. 24 szombat- Mona

-Már nem azért de július 4-e van.-Dé

-Bazdi..-Reenz és Mona 1xrre

-Akkor még le kell szerveznünk a szállást és hasonló dolgokat.-Mona

A hetek gyorsan elteltek és egyszer csak azon kaptam magam hogy egy londoni taxiban utazunk a szállásunk felé. Mikor megérkeztünk tátva maradt a szánk.. szó szerint. A hotel neve The Ritz Luxury Hotels volt.Gyönyörűen nézett ki. Megbeszéltük hogy 1 óra múlva találkozunk lent a hallban. Beérve a szobámba az volt az első gondolatom hogy bedőlök az ágyba. Nagyon kimerített az a repülő út. De erőt vettem magamon, lezuhanyoztam és felöltöztem. Mikor kimentem a szobámból majdnem fellöktem egy kb nálam pár évvel idősebb srácot:

-Elnézést, ne haragudj, csak sietek. A barátnőim már várnak.-Dé

-Semmi gond. Én is körültekinthetőbb lehettem volna-srác. Beszélgetésbe elegyedtünk míg tartottunk lefelé a hallba.- Az akcentusodból ítélve nem idevalósi vagy.

-Hát nem. Magyarországról jöttem a barátnőimmel, valami Linkin Park koncertre. És te?-Dé

-Én is az LP koncert miatt vagyok itt. De nem igazán ismered a zenéjüket mi??-Srác

-Egy-két számot ismerek, de nem vagyok fanatikus rajongó-Dé.- Hát megérkeztem. Mennem kell.-Láttam a csajokon hogy tágra nyílt szemekkel bámulnak

-Velük vagy?-Srác, és abba az irányba nézett ahova intettem.

-Igen. Örülök hogy megismertelek bár nem mutatkoztunk be egymásnak.-Dé

-Bocs. A nevem Mike. Mike Shinoda- ekkor egy kis villám csapás ért. Mintha hallottam volna már ezt a nevet.

-Az enyém Dyna Balla. De mindenki csak Dé-nek hív.

- Amúgy merre menntek?-Mike

-Város nézőbe indulunk-Dé.-De már megyek is. Szia.

-Jó szórakozást kívánok hozzá. Szia.-Mike, majd hirtelen utánam szólt.-Találkozunk még??

Megfordultam.

- Nem hiszem. De ki tudja.-azzal sarkon fordultam és siettem a lányokhoz.

-Nem vagyunk itt 2 órája sem te meg már is összegabalyodsz valakivel??-Mona

-Hasonlított valakire de az nem.. nem lehet-Reenz mint aki szellemet látott.

-Majdnem fellöktem de ennyi. Nem indulhatnánk végre meg??-Dé

-De nyomás-Mona.

A délutáni program elég sűrű volt. Megnéztük a London Eye-t, a Tower Hidat, a Westminster Apátságot és egy pár múzeumot. Kb este7 körül értünk vissza a hotelbe. Megfürödtünk aztán mentünk vacsorázni. A vacsora felé Reenzy megint elsápadt.

-Jól vagy?-Mona

-Az ott Chester és Joe az ablak melletti 3. asztalnál.-Reenz, majd én és Mona is oda néztünk.

-Tényleg ők azok-Mona

-Felőlem az utcán is elmehetnének mellettem akkor sem tudnám hogy kik-Dé

-Hogy is hívták azt a srácot akivel beszélgettél??-Reenz

-Milyen srácot?-néztem értetlenül mint egy hülye.

-Akinek neki mentél?-Reenz

-Ja. Mondta a nevét de a franc se jegyzi meg ezeket a hülye külföldi neveket.-Dé- Valami Mike asszem

-Shinoda?-Reenz

-Biztos. Esküszöm nem tudom. De nem is érdekel. Amúgy is fáradt vagyok. Inkább megyek lefekszem. Holnap koncert és kiakarom magam pihenni. Jóéjt csajok-Adtam nekik puszit és mentem.

-Jó éjt.-Reenz és Mona egyszerre. A csajoknak jó estéjük volt főleg Reenznek. Chester észre vette. Oda ment hozzájuk Joe-val.

-Leülhetünk?-Chaz

-Pe..persze-Reenzy Dadogva és pirulva. Ennek ellenére egész jól elvoltak. A srácok meghívták őket egy buliba de Monának nem volt kedve menni. Így csak Reenz tartott velük. Valamikor hajnalban értek vissza a szállóba. Úgy viselkedtek mint akik ezer éve együtt volnának. Chaz Reenz ajtaja előtt megcsókolta, és a lány nem ellenállt. Nem, mert nagyon jól tudta hogy Chaz szabad ember....