Isten hozott

A terhességem 8. hónapjában jártam mikor az egyik fotózás után hirtelen beindult a szülés.
-Ó Istenem, ne csináld ezt kérlek- én, két fájás között.
-Azonnal hívom a mentőket, és telefonálok Carolinának.-Steve, aki jobban megvolt ijedve mint én. Carolina és a mentők szinte egyszerre értek oda.
- Jól van lányom, lélegezz mélyen.-Carolina miközben fogta a kezem-Nem lesz semmi baj.-majd a mentősökhöz fordult.-Bemehetek vele?
-Természetesen-az egyik mentős. Elég sürgős volt a picinek hogy kijöjjön, mert még a kórház előtt a mentő bejáróban megszületett. Amikor felsírt hihetetlen boldogság járta át a szívem. Én is vele együtt sírtam.
-Gratulálok. Egy makk egészséges kisfiú. Mi legyen a neve?
-Michael. Michael Junior Balla- Az én vezeték nevemet kapja. Nem véletlenül. A keresztneven is sokat gondolkodtam, de végül úgy gondoltam, ha már nem ismerheti az apját legalább a neve legyen az övé. Csak azt nem tudtam hogy mit fogok majd neki mondani ha egyszer rá kérdez hogy ki az apja. Szerencsére ez még messze volt. Nagyon messze.
Miközben toltak be az egyik kórterembe az orvos megkérdezte:
-Értesíthetünk asszonyom valakit?
-Nem. Senkit.-én és hirtelen elkapott egy eddig ismeretlen érzés. Félelem? Talán. A kórházban csak pár napig kellett bent maradnom. Mikor hazaértem nagy meglepetés fogadott. A gyerek szoba, amit nem sikerült befejeznem, teljesen kész volt. És akadt egy váratlan lakótársam. Megdöbbentem.
-Carolina? Hát te?-én
-Gondoltam itt maradok egy pár napig, hogy segítsek a pici körül. Feltéve ha ne bánod.-Carolina, aki teljesen úgy viselkedett mint ha az anyám lenne. Nem bántam. Hogy is bánhattam volna? Válasz helyett csak átöleltem és annyit mondtam szinte már már suttogva:
-Köszönöm.-majd legördült egy könnycsepp az arcomon.
-Igaz, nem kérdeztem meg még soha hogy ki a gyerek apja, és nem muszáj elmondanod, csak ha akarod, de...-Carolina akin látszott hogy nem akar megsérteni-... de látom hogy japán vér csörgedezik az ereiben.
-Mike Shinoda. A Linkin Park egyik front embere.-én a sírást vissza fojtva. Még soha senkinek nem mondtam el a titkom. Ő volt az egyetlen ember akiben teljes mértékben megbíztam, és megnyíltam előtte. Elmondtam neki mindent. Mikor végeztem megértően nézett rám és átölelt.
-Köszönöm hogy bízol bennem. Megígérem hogy ez kettőnk közt marad. Soha senkinek nem mondom el.-a beszélgetésünket Junior szakította félbe erőteljes ordításával. Ezt biztos az apjától örökölte.
-Megyek megetetem a picit
-Rendben én meg főzök addig valamit. Biztosan éhes vagy.-Carolina.
Az idő gyorsan telt.A fiam már 7 hónapos volt. Mikor dolgoztam Juniort mindig vittem magammal a stúdióba, mert szerencsére volt gyermek megőrző, de általában Carolinánál szoktam megtalálni az irodájában. Mondhatom akár úgy is hogy Carol úgy vigyázott rá mintha ő lenne a nagymamája.
-Szia. Hallottam kerestél.-én
-Igen. Ülj csak le. Carol miközben juniort dédelgette.- Ma sajnos túlórázni kell. Egy neves újság neves pszichológusa jön interjúra, azután a szokásos fényképezés jön.
-Rendben Hányra jön?
-Kb.10 perc is itt lesz
-Rendben. akkor addig előkészítem a műtermet.
-Van itt még valami. A gyermek megőrző dolgozói már haza mentek, és nekem is volna még egy tárgyalásom. Magammal vigyem Juniort?
Nem szükséges. Hamar megvagyok a képekkel, addig eljátszadozik. Legalábbis remélem-Majd magamhoz vettem a picit, és mentem a műterembe.1 óra múlva kopogtak az ajtón.
-Nyugodtan jöjjön be.-én miközben nyitottam ki az ajtót. Megdöbbentem, de nem csak én.-Reenz?!
-Dé? Micsoda meglepetés? Mit keresel itt?-Reenz miközben átölelt
-Ezt én is kérdezhetném. Amúgy itt dolgozok. És te? Te vagy a pszichológus akiről fényképet kell készítenem?
-Hát igen. Teljesült az álmom.-Reenz-Mióta vagy itt? Miért nem szóltál hogy jössz? És miért  nem válaszoltál a levelekre amiket küldtünk? Tudod mennyire aggódtunk érted?-miközben már már könnyezett.