Újra kezdés

Útközben Mike folyamatosan vigyorgott. Boldognak tűnt. Én tettem volna boldoggá azzal hogy beleegyeztem a költözésbe? És amikor megcsókol általában viszonzom, de nem merem tovább folytatni. Miért? Pedig Londonban nem esett nehezemre. Sőt. Nagyon élveztem. De most mi van velem? Hiszen szeretem. Attól a perctől fogva hogy megismertem . Még ha másoknak sosem mondtam el. Mikor kért, de nem akartam kijönni hozzá az sem véletlen volt. Beleszerettem. Csak azt akartam hogy boldog legyen. De nem velem. Hisz' úgy hittem én sosem tehetem Őt boldoggá. Most mégis az. Miattam?. Velem? Ő is tényleg az első perctől szeretett volna ahogy mondta? Miért nem hittem el? Talán csak azért mert bár hozzá képest 10 évvel fiatalabb vagyok elég sok csalódás ért már. Elmélkedésemet Ő szakította félbe.
-Megérkeztünk. Minden rendben van?
-Persze. Miért?
-Elég szomorú arcot vágsz. Nem akarom rád erőltetni, hogy költözz hozzám-arca elkomorult.-Csak jó lenne. De ha nem akarod az sem baj.
-Mi? Jaj nem erről van szó. Csak, nem is tudom. Félek.
-Mitől?
-Hogy te is elhagysz 1-szer.- arcán újra mosoly kelt.
-Nézd. Szeretlek. Nem ígérem azt hogy míg világ a világ veled maradok. De azt igen hogy amíg élek addig a szívem minden egyes dobbanása érted dobog.-meghatódtam. Soha senki nem mondott nekem ilyet. Aztán közelebb hajolt és lágy, szerelmes csókot hintett az ajkamra. Viszonozni akartam, de Otis közbe szólt.
-Pfuj felnőttek-Otis, szemeit játékosan eltakarta kezeivel.-Sosem fogok csókolózni-Ezen nagyot nevettünk.
-Most 5 évesen ezt mondod. Kíváncsi vagyok 10 év múlva mit fogsz erre mondani.-Mike és kacsintott a fiának. Kiszálltunk a kocsiból és felmentünk a házba. Míg én főztem Mike játszott a gyerekekkel.
Vacsora után megfürdettük a fiúkat és lefektettük őket aludni. Mikey és Otis egyenlőre egy szobában alszanak, míg be nem lesz rendezve az új gyerek szoba. Aztán én is zuhanyozni mentem. Míg én zuhanyoztam addig Mike megágyazott nekem. A fürdőbe elfelejtettem pizsamát vinni, ezért egy szál törülközőben mentem be a szobámba. Nem számítottam arra hogy Mike még ott szöszmötöl az ágyazással. Enyhén szólva megijedtünk egymástól. Pár pillanatig szótlanul néztük egymást. Aztán ahogy végig néztem rajta feltűnt valami. Kívánt engem. Elég jól látszott. Ki akart menni a szobából, de megfogtam a kezét.
-Maradj. Kérlek.-súgtam az ajkaira, majd lágyan megcsókoltam. Nem kellett kétszer kérni. A törülköző "véletlen" szép lassan lecsúszott rólam. Nem kellett több Neki. Nekem esett. Míg nyelvünk heves táncot járt, kezeivel simogatott. Bár pár lépésre volt tőlünk az ágy, alig bírtunk odaérni. Kívántuk egymást. Nagyon. Ki voltunk éhezve. Egymásra. Szép lassan vetkőztetni kezdtem. Mikor már csak egy boxer volt rajta megállt. A szemembe nézett.
-Biztos hogy ezt akarod? Nem muszáj. Mint mondtam nem akarok rád erőltetni semmit. Csak akkor folytatom ha valóban szeretnéd. Nekem nem szexre kellesz. Nem a testedért szeretlek, hanem azért aki vagy. Még leállhatunk.-suttogta. Nem válaszoltam. Először az ajkait néztem, majd a szemeit. Magamhoz húztam és megcsókoltam. Így válaszoltam, hogy akarom. Szép lassan csináltunk mindent. Mintha mindkettőnknek ez lenne az első alkalom. Közben folyamatosan simogatott és csókolt. Hol az ajkam, hol a nyakam, hol a vállaim, és a melleim. Hosszú, szenvedélyes fél órának néztünk elébe. Mikor mindketten a csúcsra értünk homlokát a homlokomnak támasztotta és apró puszikat nyomot a számra.
-Szeretlek Dé. Nagyon.- úgy éreztem magam mint egy tini. Mint akinek tényleg ez lett volna az első alkalom. Mintha most mondták volna életemben először hogy szeretnek. De most nem csak hallottam ezt a szót, hanem éreztem is. Éreztem hogy tényleg szeret.
-Én is szeretlek Mike.- Éreztem ahogy arcom elpirul. Mike rám mosolygott, majd mellém feküdt. Néztük egymást, majd mint egy telhetetlen csitri rámásztam. De mi tagadás? Belőle sosem elég. Mikor ráültem az ágyékára arcára egy huncut mosoly ült ki. Lehajoltam hozzá és megcsókoltam. Ajkai szétnyíltak és vad csókcsaták vívtak nyelveink. Most nem finomkodtunk egymással. Vadul szeretkeztünk. Egy órával később zihálva feküdtünk egymás mellett. A karjaiban nyomott el az álom pár perc múlva.

Boldog születésnapot!

Ma van Chester Bennington 36. születésnapja. Még sok ilyet kívánok neki

Közös ebéd!

Reggelt egyedül zihálva ébredtem.. Csak álmodtam..Kimásztam az ágyból és csináltam magamnak egy nyugtató hatású teát, majd bementem Mikey szobájába.Felöltöztettem, majd megetettem. Aztán kaptam egy sms-t Mike tól. " Bocs hogy nem voltam ott tegnap este. Sok volt a meló a stúdióban..Ma délután megyek értetek, és elintézzük a papír munkát. Addig is szia." A idő lassan telt..Nagyon lassan. Míg Mike megérkezett addig ki takarítottam, meg főztem, és beraktam egy adag ruhát a gépbe.Kettő után nem sokkal csengettek. Mike volt. Be sem lépett a lakásba. Gyorsan össze pakoltam minden iratot és már indultunk. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz. A kínos csendet végül én törtem meg.
-Nem kell megtenned, ha nem szeretnéd?
-Mi? Bocs nem figyeltem.
-Nem kell a nevedre venni Mikey-t. Nem kötelező, te is tudod.
-De szeretném, elvégre az én fiam-elmosolyodott. Mióta ma be csengetett hozzám most először.
-Akkor mi a baj?
-Semmi.. Csak volt egy intenzív álmom..-egy pillanatra rám nézett, majd vissza tért a tekintete az útra-Veled
Ezen meglepődtem. Velem álmodott? Vajon ő is hasonlót álmodott mint én? Elmosolyodtam.A gondolataimból Mike zökkentett ki.
-Mi az?
-Hm? Semmi.
-Biztos?-bólintottam-Rendben. Itt vagyunk.
A papír munka nem vett sok időt igénybe. 1 óra alatt kész voltunk.
-Akarsz valamerre menni? Ha gondolod elviszlek.
-Nem. Nincs ma dolgom a városban. Úgyhogy csak haza kell vinned.-miközben Mikey-t a gyerek ülésbe raktam. A ház előtt elkanyarodott.
-Hova megyünk?
-Hozzám..-Mike, és villantott egy írtó szexi mosolyt. Aztán elő halászta a telefonját.
-Szia Chaz. Baj lenne ha ma már nem mennék vissza a stúdióba?
-Nem. Intézd a dolgaidat nyugodtan. Majd holnap találkozunk.Helló
-Köszi. Helló.-miután letették Mike-ra néztem.
-És szabadna tudnom hogy miért is megyünk hozzád?
-Igen. 1;ma én főzök. 2;ma hozza Anna Otist, és egyedül nem bírok vele. Minél nagyobb annál rosszabb-és megint rám mosolygott.-3; szeretném ha Otis és Mikey össze barátkoznának. 4; a mai napom csak veled és a gyerekekkel szeretném tölteni..-egy nagy 3 emeletes ház előtt állt meg. Kinyitotta a kaput és beállt a garázsba. Mikor felmentünk a házba körbe vezetett, bár engem annyira nem érdekelt. Mikeyval voltam elfoglalva. a karomban volt és a nyakláncommal babrált. Először a földszinten voltunk. 4 helységből állt. Az első helyiségből lehetett felmenni a lakásba, illetve abból a nyílt egy ajtó a zene szobába. Hatalmas szoba volt 3  válasz fallal. A zenekar számára volt berendezve. Az egyik helységben gitárok, és egy dob volt meg egy kanapé. A másikban keverő cuccok, a harmadikban meg egy kisebb fajta stúdió. Az egész teljesen hangszigetelt volt. Majd utunkat fent folytattuk tovább. A 2. emeleten volt a konyha, a nappali és egy "meccs" néző szoba, ha netán a srácok át mennének focit vagy valami hasonlót nézni, és egy kilépő, egy hatalmas fedett teraszra. Hatalmas kihasználatlan területek voltak a szobában és a nappaliban egyaránt. Aztán felmentünk a 3. emeletre. 2 fürdő szoba, 3 háló szoba 1 játszó szoba, és itt is volt Mike szobájából nyíló kis terasz. Ez nem volt fedett. A teraszról gyönyörű kilátás nyílt a környékre. Aztán vissza mentünk Otis szobája mellé.
-Szeretném ha ez Mikey szobája lenne. És nem csak hétvégére mint Otisnak.-Mike és fürkészni kezdte az arcom.
-Mi? Ezt nem igazán értem-válaszolni nem tudott, mert csöngettek. Anna volt az. Pár szót váltottak majd Anna elment. Mike Otissal a karján jött vissza.
-Otis, bemutatom neked Dynát. Dyna Ő itt Otis.
-Szia.
-Csókolom-Otis, nagyon édes volt, majd a hatalmas szemeivel az apjához fordult.-Apa a baba kicsoda?
-Ő Mikey, a féltestvéred.
-Játszhatok vele?-Otis és közben rám nézett.
-Persze.-mosolyogtam rá, és erre Ő is elmosolyodott. Tiszta apja. Bekísértük őket a játszó szobába, majd mikor láttuk hogy jól el vannak egymással egy baba figyelővel le mentünk a konyhába. Mike nagyon szexi volt miközben főzött. Csak segíteni engedett.
-Vissza térve a beszélgetésünkhöz. Szeretném ha ide költöznél. Persze ha szeretnéd külön szobában alhatsz.
-Huh, hát nem tudom mit mondjak erre. Ezt még át kell gondolnom.
-Kérlek.-ahogy rám nézett jól eső borzongás futott végig rajtam- Tudod Otis csak hétvégén van velem, és olyankor is elég üres a ház. Jó lenne ha itt lennétek. Velem... A közelemben... Mellettem..-kérlelő szemekkel nézett rám. Szinte elolvadtam tőle.
-Ezt alaposan át kell gondolnom. Nehéz döntés.
-Kérlek szépen. Maradj velem.-elém lépett és a kezébe fogta az arcom. -Ne hagy itt.. Ne hagy el..
-Mike- suttogtam. A szívem a torkomban dobogott.
-Egyszer már elveszítettelek.-suttogta Ő is.-Többé nem hagyom hogy el menj.- lágyan megcsókolt, majd a szemembe nézett.- Amit a kávézóban mondtam az igaz volt. Már ott Londonban beléd szerettem. Szeretlek Dé.
-Én.. én is szeretlek.-mondtam halkan. Majd viszonoztam a csókot. A csókunkat Otis szakította félbe.
-Apa.. apa.. éhesek vagyunk.
-Pár perc és kész lesz a kaja. Rendben?-majd felkapta a fiát. Jó volt nézni őket. Míg Mike Otissal felment a fiunkért én megterítettem. Az ebéd alatt egy szót sem szóltunk egymáshoz. Mike néha rám nézett és mosolygott, én meg folyton elpirultam. Ebéd után míg én mosogattam Mike a gyerekekkel felment az emeletre emeletre. Épp végeztem amikor Mike mögém settenkedett, és átölelt. A frászt hozta rám.
-Jesszus Mike. Megőrültél?- teljesen elsápadtam. Sosem szerettem ha meg ijesztenek. Bár tudtam hogy nem szándékosan tette.
-Sajnálom. Ne haragudj.-maga felé fordított, és és megcsókolt.-Maradj itt velem. Ne hagyj el többé. Kérlek.
-Ez nem így megy. Tudod jól. Nem ilyen egyszerű.
-De. Ez nagyon egyszerű. Azt mondod maradsz. Segítek költözködni. Sőt. A srácok is biztos segítenének. Amúgy is szeretnének megismerni.
-Találkoztam velük Londonban.
-Rég volt. Akkor sem beszélgettetek. Nem ismeritek egymást...
-Adj egy kis időt...-Mike bólintott. Nekem meg csörgött telefonom. A szerkesztőségből hívtak. Be kellett mennem. -Mikey itt maradhat? Holnap jövök érte.
-Persze hogy maradhat. De itt is aludhatnál. Külön szobában.
-Rendben-mondtam megadóan.
-Elvigyelek?
-Nem kell. Hívok taxit.
-Jó. Csörögj ha végeztél.-Majd megcsókolt. Bele borzongtam. Vágytam is rá meg nem is. Magam sem tudom mi ütött belém. Talán féltem. Vagy nem tudom.. A szerkesztőségben kb. 1 órás munkám volt. Mikor végeztem bementem Carol irodájába. Mindent megtudtam vele beszélni. Mike ajánlatát is vele beszéltem meg.
-Akkor mi tart vissza?
-Nem tudom. Félek, azt hiszem..
-Mitől?
-Hogy előbb-utóbb Ő is elhagy. Mint minden pasi...-még beszélgettünk egy kicsit,  aztán küldtem egy sms-t Mikenak. Nem kellett sokáig várnom rá. Vagyis rájuk. Hozta a gyerekeket is. Csendben ültünk egymás mellett a kocsiban. Végül megtörtem a csendet.
-Hozzád költözöm Mikeyval..
-Tényleg?- hatalmas vigyor ült ki az arcára, leparkolt az út szélén, és nagy nehezen sikerült átölelnie.
-De csak akkor ha tényleg külön szobában lehetek..
-Persze, oké. A lényeg hogy igent mondtál.
-Akkor indulhatnánk is- mosolyogtam. Be indította a kocsit, és figyeltem hogy az égre néz és valami olyasmit mond hogy:-Köszönöm Istenem- nagyon aranyos volt. Mielőtt Mikehoz mentünk volna beugrottunk hozzám és össze szedtem egy-két cuccot, majd utána egyenesen hozzá mentünk.

Találkozás az ex-szel

Mike utána nem keresett.. Nem tudtam eldönteni hogy örüljek neki vagy sírjak. Aztán amikor a szerkesztőségben ültem valaki hívott magán telefonszámon. Sosem vettem fel az ilyen hívásokat, most sem tettem. Aztán mentem a fotózásra. Egy mesekönyv írót kellet lefotóznom. Mikor beléptem a műterembe a nő egy bájos mosollyal köszöntött.
-Helló a nevem Dyna.-mondtam miközben kezet nyújtottam neki.
-Helló. Én Anna Shinoda vagyok.-hát mit mondjak. Kis híján lehidaltam..Aztán zavarba jöttem.-Láttalak az újságban titeket. Mike-kal sokat szoktunk találkozni Otis miatt. Tudtam mi volt köztetek Londonban. De amit valamelyik nap mondott arra nem számítottam..
-Ööö. Hát ha mindent tudsz akkor talán ezt itt abba is hagyhatnánk, és koncentrálhatnánk a fotózásra..-próbáltam elterelni a beszélgetést..
-Mesélhetnél Róla-Anna baromi nyugodt volt és kedves. Ezt nem értettem miért..
-Nem hiszem hogy veled kéne Róla beszélnem. Ne haragudj..-Erre elmosolyodott.-Kezdhetnénk végre?-Bólintott. A képekkel viszonylag gyorsan végeztünk.
-Szeretnélek jobban megismerni-Anna
-Miért? Mármint.. Basszus.-éreztem hogy vörösödik az arcom, erre Ő megint csak mosolygott. Azt hittem leütöm.
-Ne légy már ennyire zavarban.. Csak azért szeretnélek megismerni mert ha újra összejönnétek Mike-kal, és nem csak egy éjszakára, akkor Te lennél Otis mostoha anyja. Megérthetnél.. Te is anya vagy..-Anna még mindig kedvesen..
-Nem hiszem hogy bármi közünk is lenne egymáshoz Mike-kal azok után ami történt. De rendben. Van a közelben egy isteni hely.. Finom kávéjuk illetve péksütijük van,  ha gondolod...-rábólintott. Ezért elmentünk.. Sokat beszélgettünk. Mindent tudni akart, hiába mondta el neki Mike. Kíváncsi volt az én szemszögemből is a dolgokra. Meg arra hogy ezután hogyan tovább. Mikor mindent elmondtam neki megszólalt.
-Valamilyen szinten megértelek... De.. Az még mindig nem fér a fejembe hogy miért nem szóltál neki rögtön mikor megtudtad hogy terhes vagy? Feleségül vett volna.. Már rég boldog család lehetnétek..-Anna majdnem úgy beszélt mint Mona..
-Van egy olyan érzésem hogy te ennek örültél volna. De miért?-néztem rá gyanakodva. Anna felnevetett.
-Hogy miért? Nézd. Mike megérdemli hogy boldog legyen. Gondolom mesélt neked a válásunkról. Én elrontottam, és sajnálom. De azt akarom hogy újra a régi önmaga legyen. Mikor vissza jött Londonból mintha kicserélték volna. Olyan volt mint régen, a válásunk előtt. Boldog volt.. Te tetted boldoggá..-Anna.. még egy kicsit beszélgettünk aztán mennem kellett. Megígértük egymásnak hogy kapcsolatban maradunk. Nem érettem magam miért, de megkedveltem..
Mikor vissza értem az irodába egy csokor vörös rózsa várt. Kísérő kártya viszont nem volt. Ennek ellenére tudtam ki küldte.Örültem neki. Ismét megszólalt a telefonom. Ezúttal ki volt írva ki keresett.
-Szia.
-Szia. Hívtalak délelőtt is, de nem vetted fel-Mike
-Nem szokásom magánszámos hívásokat felvenni. Bocs.
-Értem.. Beszéltem Annával. Jó fejnek tart. Bár egy kicsit bizalmatlannak is.. De mindegy nem ezért hívtalak. Holnap ráérsz?
-Persze miért?
-Szeretném a nevemre venni a fiam.-hallottam a hangján hogy elmosolyodik. Önkéntelenül is magam elé képzeltem..
-Rendben, ki veszek egy szabad napot.
-Köszönöm.. És mi a terved estére?
-Mi legyen? Szeretnél átjönni?-kérdeztem.
-Ha nem gond, akkor igen.. Látni akarlak titeket..
-Este 7-re gyere. Csinálok vacsit. Oké?
-Oké. Addig is szia.-Mike, majd letettük.. A nap további része gyorsan telt. Épp hogy elkezdtem főzni a vacsorát csengettek.
-Helló
-Helló. Gyere be-köszöntöttem két puszival Mike-ot. -Bár a vacsit csak most kezdtem
-Nem gond. Szándékosan jöttem korábban. Hátha segíthetek
-Á. Attól tartasz hogy megmérgezlek-erre nevetni kezdett.
-Nem. Mikey?
-A szobájában. Alszik.-én, miközben Ő be ment Mikey szobájába..Amíg ő bent volt Mikeynál én addig kész lettem a vacsorával. Épp megterítettem mikor ki jött hozzám. Leejtettem a villát és egyszerre kaptunk utána. A hirtelen mozdulat miatt össze koccant a fejünk. Egymásra néztünk, majd megfogta az állam és megcsókolt. Nem utasítottam vissza. egyre szenvedélyesebben csókolóztunk. Aztán Mike vetkőztetni kezdett.
-És mi lesz a vacsival-kérdeztem mikor levette a felsőm és a vállamat csókolgatta..
-Kezdhetnénk a desszerttel?-Mike várva a reakcióm. Válaszul csak megcsókoltam. Akartam. Nagyon. Úgy mint még soha.. Az ölébe vett és lassan be vitt a hálószobába. Olyan óvatosan tett le az ágyra mintha egy porcelán baba volnék. Megszabadított minden ruhámtól. és végig csókolta a testem. Aztán fölém hajolt és megcsókolt.. Már nagyon kívántam, így én is elkezdtem őt vetkőztetni... Mikor már mind a ketten meztelenek voltunk símogatni kezdett de végig a szemembe nézett. Figyelt rám.. Nagyon.. Mikor már nagyon nem bírtam magammal fölé helyezkedtem. Végig egymás szemébe néztünk míg belém hatolt. Egy halk sóhaj hagyta el a szám.. Lassan kezdtünk el mozogni, majd hírtelen Mike megfogta a derekam és maga alá fordított. Gyorsítva ezzel a tempót. Fél óra múlva elértünk a csúcsra. Mike a homlokát a homlokomnak támasztotta, és megcsókolt. Majd fáradtan feküdt mellém
-Éhes vagy még?-Mike s közben egy írtó szexi mosollyal nézett rám
-Talán.. Kérhetnénk még ebből a desszertből? -kérdeztem
-El fogsz hízni, de nem bánom- nevetett. Majd újra megtettük.

Ismerkedés

Mikor én bementem az irodába Mike még egy pár percig csak ült a kocsiban, majd Reenzékhez hajtott. Elég idegbeteg módon nyomkodta a csengőt. Chester nyitott ajtót.
-Hé haver. Mi újság..Idegesnek tűnsz.-Chaz
-Reenz hol van? Azonnal beszélnem kell vele.-Mike közben beljebb léptek a házban.
-A konyhában találod...-Chaz. s közben Mike már ment is a konyhába.
-Miért nem mondtad hogy Dé gyereket szült?-Mike
-Neked is szia. Egyébként azért nem szóltam mert Dé megkért rá, és amúgy sem az én dolgom lett volna.És velem szemben ne vidd fel a hangodat.. Nem én tehetek erről az egészről..-Reenz
-Igazad van,sajnálom. Csak.. Mikor elmondta hogy.. és utána azt hogy te előbb tudtad.. Hiszen mégis csak az enyém..Ugye megértesz?-Mike
-Persze, értelek. De elmondta, és ez a fontos. Sokat beszélgettem erről az egészről Dével.. Csak a fiatokat akarta védeni.. Meg persze téged..-Reenz
-Ezt hogy érted?-Mike
-Úgy értem, hogy gondolj csak bele Mike. Ha ez kitudódik akkor Neki és a fiának nem lesz magán élete. Minden szenzáció hajhász bulvár újság ott támadná őket ahol tudnák. A paparazzókról nem is beszélve. Ráadásul te is célpont lennél a médiának. Minden újság arról szólna, hogy van egy törvénytelen, házasságon kívüli gyereked..-Reenz
-Nem lenne házasságon kívüli, ha időben elmondja-Mike
-Tudom.. De ő ilyen.. Amúgy sem hisz a házasság szent kötelékében.-Reenz. Mike még körülbelül vagy egy órát volt nála, majd elment.
Épp egy Beyoncé-t fotóztam mikor Steve bejött.
-Déé, téged keresnek telefonon.-Steve.
-Rendben-majd oda fordultam Bé-hez-5 perc szünet.-Bé csak elmosolyodott. kimentem a teremből, és felvettem a telefont. Hát.. Erre nem számítottam.
-Szia zavarlak?-Mike
-Hát egy kicsit. Épp Beyoncé-t fotózom. De mond mit szeretnél?-én
-Azt szeretném tudni, hogy esetleg ma láthatnálak-e titeket...-Mike
-Igen. Persze. 4-kor végzek. Este 6-kor a Brentwood Parkban?-én
-És ha érted mennék? Együtt elmehetnénk Mikey-ért..-Mike
-Junior mindig velem jön az irodában.. Még kicsi ahhoz hogy bölcsibe vigyem.. -én
-Az még jobb.. Akkor értetek megyek..Szia.-Mike
-Helló-miután letettük vissza mentem Bé-hez.
-Pasi?- Beyoncé. Bólintottam, erre csak nevetett.Majd folytattuk a munkát.
Épp hogy kiléptünk az épületből Mike lépett elénk. De mivel Ő egy híres ember már vakuk villogtak ránk. Gyorsan beszálltunk a kocsiba, és elhajtottunk. Én hátra ültem Juniorral. Mike elég sűrűn pillantott felénk a visszapillantó tükörből. Majd megszólalt.
-Nagyon hasonlít rám-Mike és közben mosolygott.
-Igen tudom. Az orra és a szemei a tiéd. Na meg a hangja.-én. Erre Ő felnevetett.
-Na akkor a park?-Mike
-Először menjünk hozzám, majd utána ki megyünk a parkba.-én, és a navigálásommal haza mentünk. A parkból persze nem lett semmi. otthon maradtunk. Mike elég sokat játszott Juniorral.
-Mond csak Dé, szándékosan nem hívod őt Mikey-nak?
-Nem. Csak.. -mire elmagyaráztam neki hogy miért hívom őt inkább Juniornak, bele kavarodtam a mondani valómba, amin nagyot nevettünk. Mike sokáig nálunk volt. Együtt etettük, fürdettük Mikey-t, és fektettük le Őt aludni. Miután elaludt ki mentünk a konyhába.
-Nem vagy éhes? Rendelhetnénk egy pizzát..-én, Mike csak mosolygott rám, ettől zavarba jöttem, és elkaptam Róla a tekintetem. Miután megjött a pizzánk és jól laktunk, felbontottam egy üveg bort. Sokáig beszélgettünk. Főleg a londoni útról. A megismerkedésünkről. Aztán Mike közelebb ült és megcsókolt. Percekig csókolóztunk. Akartam őt.. Nagyon. De amikor a pólóm alatt simogatott leállítottam.
-Késő van. Menned kell.-nem néztem a szemébe, csak a félig üres boros poharat néztem.
-Igazad van. Jó éjt.-ki kísértem. Már az ajtóban volt amikor még egy csókot hintett a számra. Majd számot cseréltünk, és elment.

Igazság ebédre

Nem tudta hogy fel vegye-e. Csak nézett hol rám, hol a kijelzőre. Végül Mona nem bírta tovább.
-Ki az Reenz?-Mona érdeklődve.
-Mike -Reenz.
-Vedd fel, és beszélj vele, hátha fontos..-én
-Rendben, de maradjatok csöndben, kihangosítom..-Reenz.-Szia Mike, miújság?
-Szia Reenz, csak érdeklődni szeretnék, hallottál-e valamit Déről....-Mike. Istenem, teljesen libabőrös lettem, a hangjától.. Reenz rám pillantott. Bólintottam neki, aztán a fülébe súgtam, hogy Juniort ne említse meg..
-Igen, hallottam róla. Itt van LA-ben, épp nála vagyok..-Reenz
-Igen? Hol vagytok? Beszélhetnék vele? Láthatnám?-Mike, teljesen izgatottan. Oda súgtam neki, hogy ne mondja el hol vagyunk.
-Dé megkért ne mondjam el neked, hol vagyunk, sajnálom-Reenz.
-De beszélhetnék vele?-Mike egy kicsit csalódottabb hangon. Reenz odanyújtotta nekem a telefont.
-Dé, beszélned kell vele, nem húzhatod tovább, te is tudod...-Reenz. Tudtam hogy igaza van.... Mint mindig.. A szívem heves verni kezdett.. Át vettem a telefont.
-Szia Mike.. -halk hangon..
-Dé, mióta vagy itt? Miért nem jelentkeztél? Hol vagy? Szeretnélek látni?-Mike, reményteli hangon.
-Ezt most hosszú lenne elmondani telefonon. Holnap találkozhatnánk. Tudom hogy magyarázattal tartozom, és tényleg beszélnünk kell.
-Együtt ebédelhetnénk, mit szólsz hozzá?-Mike
- Nem is tudom-én, Reenz szúrós pillantást vetett rám, Mona pedig enyhén megrúgta a bokám.-Rendben, holnap ebéd időben.. Hol találkozzunk?
-Érted megyek, ha meg mondod hová kell mennem-Mike
-Igazán nem szükséges értem jönnöd.. de ha gondolod-nem tudtam befejezni a mondatot
-Igen, gondolom-Mike, lelki szemeim előtt láttam, ahogy mosolyog.
-Rendben-megadtam neki a címet, majd elköszöntünk egymástól. A szívem egyre jobban zakatolni kezdett. Csak néztem a telefont, majd egy sóhaj után vissza adtam Reenznek. A lányok csak vigyorogtak rám.
-Megyek csinálok magamnak egy teát. Ti kértek?-ezzel próbáltam elterelni a gondolataimat.
-Nem köszönjük-Mona és Reenz egyszerre. Még pár órát beszéltünk, aztán elbúcsúztak, és haza mentek. Mikor becsuktam utánuk az ajtót, neki dőltem és sírni kezdtem.. Hogy fogom elmondani neki, hogy gyereket szültem?
A másnap délelőtt elég gyorsan eltelt. Csak arra lettem figyelmes hogy Carol kopog az ajtón.
-Szia. Valaki téged keres. Ha nem tévedek Mike Shinoda az. -kacsintott felém Carol
-Rendben, Juniort itt hagynám veled, ha nem túl nagy baj, még nem tudja hogy..-én
-Persze megértem. De előbb -utóbb meg kell mondanod neki. Ezt nem titkolhatod el előle.-Carol
-Tudom. Na mentem, 1-re itt vagyok..-én
-Nem kell sietned, sőt.. Majd Juniort haza viszem, és ha végeztél gyere el érte.-Carol
-Nem hiszem hogy sokáig oda leszek Vele, de azért köszönöm.-én majd ki mentem az irodából. Mike Carol irodája előtt várt.
-Szia Mike
-Szia Dé-két puszival köszöntött. Az az illat, megcsapta az orrom. Ismerős volt. Ilyen volt az illata Londonban is. Nem sokat változott. Elmentünk egy közeli étterembe. Nem igazán szóltunk egymáshoz. Közben a pincér felvette a rendelést.
-Gyönyörű vagy- Mike
-Köszönöm.-én
-Miért?-Mike. Tudtam mire érti ezt a kérdést. Választ akart.
-Nézd Mike... Nem is tudom hol kezdjem..-én. Ahogy rám nézett ki vert a víz.
-Például az elején.-Mike. Közben kihozták a rendelésünket. Elmondtam neki hogy miért nem mentem el, persze nem a teljes igazságot. Aztán elmondtam neki hogy mikor költöztem ide.
-Amikor én kértem nem jöttél, mert a munkád fontosabb volt. De végül mégiscsak itt kötöttél ki... Ez most rosszul esett. De ha jól sejtem, nem csak ez volt az okod. Volt valaki más az életedben?-Mike, szomorú arccal. Nem értem hogy a férfiak miért gondolnak mindig arra, hogy ha vissza utasítják akkor a  lány bepasizott? Ez nekem esett rosszul. Éreztem hogy itt az igazság pillanata. Nagyot sóhajtottam.
-Nem másik férfiról van szó. Én.. Londonban..-nehezen ment hogy elmondjam neki. Féltem tőle.. A reakciójától..De Ő csak figyelt, míg én próbáltam neki eldadogni. Majd végül megszólalt.
-Igen? Figyelek. Mi volt Londonban..-Mike, nem tudta mit akarok kinyögni. A nézésétől teljesen teljesen zavarba jöttem.
-Londonban, amikor te és én... Szóval... Teherbe estem Tőled..-már a sírás fojtogatott. A szemébe néztem. Láttam rajta, hogy össze zavarodott. Elvette rólam a tekintetét, és inkább a kinti tömeget nézte az ablakon át. Majd sóhajtott.
-Ez biztos? Úgy értem tényleg tőlem van?- Mike furcsán nézett rám, mint aki nem hisz nekem. De megértettem.
-Figyelj. Elhiszem ha most nem hiszel nekem. És hidd el, ha Reenz-zel nem találkozom a szerkesztőségben, most sem tudnád, mert nem akartam felkavarni vele az életed. De találkoztunk, és megtudta. Így muszáj volt neked is elmondanom.-már könnyeztem. Megbántottam vele, tudom jól.
-Ezt hamarabb kellet volna elmondanod. Sokkal hamarabb. Akkor ha most jól számolok, már legalább 8 hónapos. Igaz?-Mike, még mindig komor arccal.
-Igen.-én
-És láthatnám őt? Hiszen az apja vagyok. Ezt nem tilthatod meg tőlem. Ugye tudod?-Mike
-Tudom. De nem is akarlak eltiltani tőle. Hidd el. És sajnálom hogy nem szóltam hamarabb, de nem tudtam hogy mondjam el. Hisz alig ismertük egymást, és csak egy futó kapcsolat volt, és.. -nem tudtam befejezni, közbe vágott.
-Szerinted csak futó kapcsolat volt ami köztünk történt? Te tényleg így érzed? Szerinted én csak úgy szórakozásból fekszek le egy alig megismert lánnyal?-Mike, láttam rajta hogy tényleg így érzi, és gondolja.-Mert ha tényleg így hiszed akkor közölnöm kell veled, hogy tévedsz. Nagyon tévedsz. Mikor megláttalak, elkapott egy régen érzett érzés. Tudtam hogy kellesz nekem, és nem csak egy éjszakára..Aztán beszélgetni kezdtünk és tényleg beléd szerettem. Lehet hogy most hülyének nézel, emiatt, de igen így volt. Első látásra beléd szerettem..
-Sajnálom, nem tudtam . De már nem fontos, gondolom..-próbáltam egy kicsit keményebb lenni, mert amit mondott az fájt. Jólesően fájt. Sírni tudtam volna. De nem akartam hogy lássa.
-Ha így gondolod, akkor lehet igazad van...Mike, én közben ránéztem az órámra. Háromnegyed 1 volt.
-Sajnálom Mike. De mennem kell... El fogok késni.. A láthatást majd máskor megbeszéljük..-közben intettem a pincérnek, és fizetni akartam. De nem engedte.
-Hagyd csak, majd én fizetek-ellenkezni akartam- És ne ellenkezz... Vissza viszlek..
A kocsiban sokat kérdezett Juniorról. Én pedig büszkén meséltem róla.. Mikor ki akartam szállni  kocsiból megfogta a kezem, és nézni kezdett. Majd odahajolt hozzám és lágyan, fájdalmasan megcsókolt. Nem tudtam parancsolni magamnak. Vissza csókoltam. Élveztem minden egyes másodpercét. Egyre hevesebben, és szerelmesebben csókolt, szinte fel falt... Pár percig csókolóztunk, majd utána a szemebe nézett.
-Kinek a nevén van a fiam?-Mike. Egy kicsit meglepett a kérdése.
-Az enyémen. Micheal Junior Balla. Ez a teljes neve.-mondtam.
-Szeretném a nevemre venni a fiam.-Mike. Erre csak bólintani tudtam. Aztán ki szálltam a kocsiból. Mikor felértem Carol faggatni kezdett. Mit tehettem mást? Elmondtam neki mindent....

A viszont látás "öröme"

Féltem ettől a találkozástól. Nem akartam hogy tudják itt vagyok, és hogy gyereket szüljek. Megijedtem. 

Próbáltam erős maradni, hogy ne lássa félek. De Reenz ismert, túl jól. Össze- vissza kérdezgetett. Aztán Junior felsírt. Oda mentem hozzá és felvettem:

-Ssh, ne sírj kicsim. Itt a mami.

-Te.. te gyerek szültél? Mégis miért nem szóltál?! Hogy titkolhattad el előlünk?! És..-Reenz. Nem akartam hogy tovább kérdezősködjön, ezért egy kicsit hangosabban szóltam neki

-Állj. Ne kérdezz semmit, se a múltról, se a fiamról. Neked ehhez semmi közöd!!-észbe kaptam mikor az utolsó mondatot kiejtettem a számon- Ne haragudj. Sajnálom. Inkább csináljuk meg a képeket és menjünk. Rendben??

-Nem haragszom, de magyarázattal tartozol. Ugye tudod?-Reenz. Tudtam, igaza volt. Elkellet volna legalább neki mondanom az igazat. 

-Megcsináljuk a képeket, leadom és utána elmegyünk hozzánk.- A képek hamar elkészültek, aztán mikor teljesen végeztem mindennel elindultunk. Reenz taxival érkezett a stúdióba, így most velem jött. Egész úton csendben ültünk egymás mellett. Éreztem a bőrömön hogy figyel. Rossz volt. Csak nézett és egy szót sem szólt. Néha rá pillantott Juniorra. Alig vártam hogy haza érjünk

-Megérkeztünk.-majd csendben figyeltem, miközben Juniort kivettem a gyerekülésből. Mikor felértünk Reenz megszólalt:

-Ez a gyerek nagyon hasonlít az egyik barátunk kisfiára-ezt a mondatot soha nem akartam hallani. Könnyes szemekkel néztem rá.- Tudod kiről beszélek ugye?

-Mit akarsz Reenz?!-kigördült egy könnycsepp az arcomon

-Válaszokat. Mi történt Londonban? Mike miért volt össze törve mikor látta hogy te nem jöttél? Miért érdeklődött utánad hónapokig?-hol kérdőn, hol vádlón nézett rám. Már nem bírtam. Sírnom kellet. Oda jött hozzám és átölelt.

-Miért akarsz olyanra választ kapni, amit úgy is...-elcsuklott a hangom. A sírástól már nem tudtam beszélni.

-Nem Dé. Nem tudom a válaszokat. Hiába kérdeztem Mike-tól nem mondott semmit.-Reenz együtt érzőbb hangon. Mindent elmondtam neki. Azt hogy mit miért tettem, hogy miért nem mentem velük. Bár nem volt könnyű. Ő nem szólt semmit csak hallgatott. Mikor befejeztem átölelt. Jól esett.

-Fáj hogy nem bíztál bennem és inkább kerültél.- Majd Juniorra nézett.- Az Ő fia. Ugye? Tudja? _Reenz

-Nem. 

-Dé. Mike és Mona között nincs és nem is volt semmi. Mona mást szeret. Nem őt. El kell mondanod Mike-nak hogy van egy fia.-Reenz. Igaza volt, de nem ment.

-És mégis hogy? "Figyelj Mike. Londonban teherbe estem és szülte neked egy gyereket. Csak azért most mondom el mert megtudtam hogy nem jöttél össze a barátnőmmel" vagy mégis hogy gondoltad?-kétségbe voltam esve.

-Mindegy mit  mondasz neki, de tudnia kell. Előbb-utóbb úgy is megtudja, és inkább tőled hallja az igazságot minthogy mástól tudjon meg valami hazugságot.

-Adj egy kis időt. Még nem állok rá készen-Néztem rá könyörgő szemekkel

-Rendben.-Reenz.
-Nézd holnap egész nap itthon vagyok, szólnál Monának?-én
-Hát persze-Reenz.
 Még vagy egy órát beszélgettünk aztán haza ment. Míg én a fiamat etettem és megfürdettem addig ő haza ért.

-Chester. Chester szívem, merre vagy?-Reenz teljesen izgatottan. A konyhában talált rá. Épp evett.

-Szia édesem. Kérsz egy falatot?-Reenz megrázta a fejét- Legalább több marad nekem-Chaz egy hatalmas mosollyal.

-Itt van. Dé itt van L.A.-ben. És fotós, és gyereket szült..-Chaz a szájára tette az ujját

-Szívem, lassabban. Egy szót sem értek. Kezd onnan hogy ki az a Dé?!-Chester

-Dé a barátnőnk, akivel együtt voltunk Londonban, és az aki neki ment Mike-nak. Emlékszel?-Reenz

-Ja... Hogy De. Őt nem Edinának hívják?-Reenz szúros pillantást vetett rá-Oké rendben folytasd.

Mindent elmondott neki. Még a gyereket is.

-Kicsim, ő már nem az akit te régen megismertél. Lehet hogy anyagi gondjai vannak és így próbál pénzt szerezni magának és.. -a mondatot nem tudta befejezni.

-Nem,  Ő nem ilyen. Bizonyítékom van rá hogy Junior az ő fia. 

-Bizonyítékod? És mégis milyen?-Chaz ez kicsit gúnyosan.

-Titokban lefényképeztem a picit.-előhalászta a zsebéből a telefont, közben oda ment a polchoz és levett Otisról egy képet. Aztán keresett a neten Mike-ról is egy baba kori képet. Chester eközben azt figyelte hogy a kedvese vajon mit akar.

- Nézd Chaz, Ő Mike kiskorában-mutatott a laptopra- ez pedig Otis úgy egy éve..

-Igen, Otis tiszta apja- nézett büszkén a barátja fiának a képére-Le sem tagadhatnák egymást.

-Igen. És itt a kép Dé fiáról...-Chesterben a vér is megfagyott szinte

-Jézusom..-Chester.
-De erről nem beszélhetsz Mike-nak.. Még nem..ígérd meg.-Reenz.
-Mégis miért? Mike-nak van egy fia, és még csak nem is tudja.. miért nem mondta el neki Dé??-Chaz egy kicsit haragosan
-Mert nem akarja Mike kapcsolatát tönkre tenni..-Reenz
-Mi? Nincs is senkije.. A barátnőd megzakkant..-Chaz..
-Ne beszélj így róla Chaz, talán csak védeni akarja a fiát és Mike-ot.. Gondolj bele, ha kiderül hogy Mike-nak van egy házasságon kívüli gyereke, a rajongói támadni fogják.. Gondolj csak arra a képre, mikor Otissal félmeztelenül lefényképezték..-Reenz
-Az más volt.. Te is tudod..-Chaz. -A barátnőd átverte Mike-ot..
-Ez nem igaz.. De muszáj nekünk miattuk össze vesznünk?-Reenz, majd megcsókolta Chestert, és a többi nem tartozik ránk...
Másnap reggel a csengőre ébredtem.. Kimásztam az ágyból, és rápillantottam az órára. Fél 8 volt. Fel vettem egy köntöst, és kinyitottam az ajtót..
-Jó reggelt-Reenz és Mona
-Jó reggelt, gyertek be..-én, majd  benéztem Juniorhoz. Még aludt, így nyugodtan tudtam a lányokkal beszélgetni.

-Reenz mindent elmondott.. Te teljesen hülye vagy?-Mona, cseppet sem kedvesen, de hát ő ilyen, ami a szívén az a száján. Ezért is szeretjük..
-Én is örülök hogy látlak Mona. Milyen kedves vagy ma reggel..-én, egy kis vigyorral az arcomon..-gondolom azt is elmondta miért nem szóltam senkinek..
-Igen elmondta, de meg kérdezhetted volna.. Rájöttem hogy van Mike-tól 100 szorta jobb pasik is mászkálnak itt.-Mona aki szinte a fellegekben járt.. Sokat beszélgettünk a lányokkal. Jól esett. Nagyon hiányoztak.. aztán Reenznek meg csörrent a mobilja. Először a kijelzőre, majd rám nézett..

Isten hozott

A terhességem 8. hónapjában jártam mikor az egyik fotózás után hirtelen beindult a szülés.
-Ó Istenem, ne csináld ezt kérlek- én, két fájás között.
-Azonnal hívom a mentőket, és telefonálok Carolinának.-Steve, aki jobban megvolt ijedve mint én. Carolina és a mentők szinte egyszerre értek oda.
- Jól van lányom, lélegezz mélyen.-Carolina miközben fogta a kezem-Nem lesz semmi baj.-majd a mentősökhöz fordult.-Bemehetek vele?
-Természetesen-az egyik mentős. Elég sürgős volt a picinek hogy kijöjjön, mert még a kórház előtt a mentő bejáróban megszületett. Amikor felsírt hihetetlen boldogság járta át a szívem. Én is vele együtt sírtam.
-Gratulálok. Egy makk egészséges kisfiú. Mi legyen a neve?
-Michael. Michael Junior Balla- Az én vezeték nevemet kapja. Nem véletlenül. A keresztneven is sokat gondolkodtam, de végül úgy gondoltam, ha már nem ismerheti az apját legalább a neve legyen az övé. Csak azt nem tudtam hogy mit fogok majd neki mondani ha egyszer rá kérdez hogy ki az apja. Szerencsére ez még messze volt. Nagyon messze.
Miközben toltak be az egyik kórterembe az orvos megkérdezte:
-Értesíthetünk asszonyom valakit?
-Nem. Senkit.-én és hirtelen elkapott egy eddig ismeretlen érzés. Félelem? Talán. A kórházban csak pár napig kellett bent maradnom. Mikor hazaértem nagy meglepetés fogadott. A gyerek szoba, amit nem sikerült befejeznem, teljesen kész volt. És akadt egy váratlan lakótársam. Megdöbbentem.
-Carolina? Hát te?-én
-Gondoltam itt maradok egy pár napig, hogy segítsek a pici körül. Feltéve ha ne bánod.-Carolina, aki teljesen úgy viselkedett mint ha az anyám lenne. Nem bántam. Hogy is bánhattam volna? Válasz helyett csak átöleltem és annyit mondtam szinte már már suttogva:
-Köszönöm.-majd legördült egy könnycsepp az arcomon.
-Igaz, nem kérdeztem meg még soha hogy ki a gyerek apja, és nem muszáj elmondanod, csak ha akarod, de...-Carolina akin látszott hogy nem akar megsérteni-... de látom hogy japán vér csörgedezik az ereiben.
-Mike Shinoda. A Linkin Park egyik front embere.-én a sírást vissza fojtva. Még soha senkinek nem mondtam el a titkom. Ő volt az egyetlen ember akiben teljes mértékben megbíztam, és megnyíltam előtte. Elmondtam neki mindent. Mikor végeztem megértően nézett rám és átölelt.
-Köszönöm hogy bízol bennem. Megígérem hogy ez kettőnk közt marad. Soha senkinek nem mondom el.-a beszélgetésünket Junior szakította félbe erőteljes ordításával. Ezt biztos az apjától örökölte.
-Megyek megetetem a picit
-Rendben én meg főzök addig valamit. Biztosan éhes vagy.-Carolina.
Az idő gyorsan telt.A fiam már 7 hónapos volt. Mikor dolgoztam Juniort mindig vittem magammal a stúdióba, mert szerencsére volt gyermek megőrző, de általában Carolinánál szoktam megtalálni az irodájában. Mondhatom akár úgy is hogy Carol úgy vigyázott rá mintha ő lenne a nagymamája.
-Szia. Hallottam kerestél.-én
-Igen. Ülj csak le. Carol miközben juniort dédelgette.- Ma sajnos túlórázni kell. Egy neves újság neves pszichológusa jön interjúra, azután a szokásos fényképezés jön.
-Rendben Hányra jön?
-Kb.10 perc is itt lesz
-Rendben. akkor addig előkészítem a műtermet.
-Van itt még valami. A gyermek megőrző dolgozói már haza mentek, és nekem is volna még egy tárgyalásom. Magammal vigyem Juniort?
Nem szükséges. Hamar megvagyok a képekkel, addig eljátszadozik. Legalábbis remélem-Majd magamhoz vettem a picit, és mentem a műterembe.1 óra múlva kopogtak az ajtón.
-Nyugodtan jöjjön be.-én miközben nyitottam ki az ajtót. Megdöbbentem, de nem csak én.-Reenz?!
-Dé? Micsoda meglepetés? Mit keresel itt?-Reenz miközben átölelt
-Ezt én is kérdezhetném. Amúgy itt dolgozok. És te? Te vagy a pszichológus akiről fényképet kell készítenem?
-Hát igen. Teljesült az álmom.-Reenz-Mióta vagy itt? Miért nem szóltál hogy jössz? És miért  nem válaszoltál a levelekre amiket küldtünk? Tudod mennyire aggódtunk érted?-miközben már már könnyezett.

Üdv Los Angelesben

Mielőtt  útnak indultam egy rakás elintézni valóm volt. Hivatalos papírok, albérlet foglalás stb. Aztán eljött az idő. Mennem kellett. A lányoknak nem szóltam egy szót se. Azóta nem tartottam velük a kapcsolatot mióta kiderült hogy várandós vagyok. Hiába írtak e-maillt, vagy hagytak üzenetet facebookon. Egyikre se reagáltam. Nem tudtam. Hazudtam nekik akkor este mikor hazajöttünk Londonból. Lassan 6 hónap telt el azóta. Persze egy kis félelem bennem volt, hogy össze futhatunk valahol LA utcáin, de elég nagy város. Reméltem hogy sosem látjuk egymást. A repülőút hosszú volt és fárasztó. Szerencsére azért akadt aki várjon. Mikor leszálltam körbe néztem és egy táblát láttam amin az én nevem volt. Oda mentem és bemutatkoztunk egymásnak.
-Helló a nevem Carolina Garcia. az LA Daily News föszerkesztője vagyok-mutatkozott be egy kb 40 éves csinos hölgy.
-Az én nevem pedig Steven Rosenberg, a hírességekkel foglalkozó oldal szerkesztője vagyok-Ő kb 30-35 éves jó kivágású ember. Az Ő cikkeihez fogok majd fotókat készíteni. Nagyon szimpatikusak mind a ketten. "Haza" vittek és segítettek kipakolni. Lakás amit kibéreltem az Ő segítségükkel, egy viszonylag kis ház volt. 2 szoba egy konyha és egy fürdőszoba.Nagyobbra nem is lett volna szükségem. Ráadásul be volt bútorozva, ami nem egy utolsó szempont. Nagyon sokat köszönhetek nekik. Ha Ők nem lennének még egy hónapig biztos hogy bőröndben maradtak volna a cuccaim. De így egy nap alatt a helyére került minden.
-Nem bántásként mondom, de elég bátor vagy hogy ilyen fiatalon gyereket vállalsz, ráadásul egyedül.-Carolina
-Tudom. De így hozta a sors. Vagy elvetetem, vagy örökbe adom, vagy felnevelem én. Sokat gondolkodtam rajta hidd el.
-Én elhiszem. És ha valamire szükséged van csak szólj. Bár még nem ismerjük egymást, de tudd hogy rám bármikor számíthatsz-Carolina
-Köszönöm-megöleltem
-Tudod Ő már csak ilyen. Ő a mi tyúkanyónk. Ő nem egy olyan főnök akit nem érdekel mi van az alkalmazottaival. Ő törődik velünk. Úgy tekint ránk, mintha egy család volnánk-Steve Még egy pár órát beszélgettünk aztán elmentek. Az ajtóban Steve vissza fordult
-Reggel 8-ra jövök érted. Legalábbis addig amíg meg nem unsz, vagy elég magabiztosan nem közlekedsz a városban.
-Rendben. Jó éjszakát. És köszönök mindent.
-Jó éjt neked is, és nincs mit.- Carolina és Steve egyszerre. Azon az éjszakán elég nyugtalanul aludtam. Attól féltem hogy találkozom velük. Ha nem holnap, akkor majd holnap után, vagy legalábbis egyszer biztosan. És akkor be kell vallanom mindent. És ha Mona és Mike netalán egymásra talált? Miattam akár még szét is mehetnek. Ezt nem akartam. Megnézhettem volna a neten, hogy mi van köztük de nem ment. Pedig pár perc lett volna. De akkor sem. Azóta a nap óta egyszer sem böngésztem a neten utánuk. Nem hallgattam a dalaikat, és nem néztem LP TV-t sem. Újra előtört belőlem a sírás. Másnap reggel korán felkeltem. Össze pakoltam, néhány cuccot, ellenőriztem a fényképező gépet. Aztán csengettek.
-Jó reggelt! Mehetünk?-Steve
-Neked is jó reggelt. Persze. Útra kész vagyok.
Az első pár hét nem volt vészes. Persze eleinte zavarban voltam attól hogy hírességeket kell fotóznom, de aztán megszoktam, hisz Ők is ugyan olyan földi halandók mint én. Persze volt egy-két olyan személy akiktől a falra tudtam volna mászni a hülye sztár allűrjeik miatt. Náluk a fotózás mindig elhúzódott. Az átlagos 1-2 órás fotózás helyett 4-5 órát kellet cseszekednem, mert hol ez, hol az nem volt elég jó nekik. De általában véve meg voltam elégedve a munkámmal. Egyáltalán nem bántam meg hogy kijöttem.

Áldatlan állapot

Pár héttel később Reenz kapott egy borítékot. Feladó nem volt rajta, csak az hogy honnan jött. Los Angeles, CA, United States. Mikor kézhez kapta, hihetetlen izgalom, s félelem fogta el. Sejtette hogy ki küldte, de félt a csalódástól. Nagy nehezen mégis rászánta magát. Mikor kinyitotta a levelet egy rózsa szirmot talált benne és 3 repülőjegyet. Aztán észrevett egy kis levet is. Ez állt benne:
                         " Köszönjük a felejthetetlen Londoni éjszakát. Mire ezt a levelet megkapjátok, nem sok
                            időtök marad a gondolkodásra. Mégis szeretnénk ha bíznátok bennünk és jönnétek.
                               
                                                                     "Chester, Mike, és a többiek"

Aztán talált benne még egy személyre szóló levelet is. De ennek a tartalmát nem közölte velünk. Minden esetre nagyon boldogok voltak. Csak én nem tudtam igazán örülni neki.
-Dé??-Reenz
-Reenz?-én
-Baj van? Történt valami?-Reenz
-Nem, csak... Én nem mehetek veletek. Sok a munkám, és nem adhatok fel mindent mert ők kérik. Nekem nem érnek annyit. A karrieremről van szó. És ez mindennél fontosabb.-valójában persze nem így volt. Bűntudatot éreztem Mike miatt, hisz Mona odáig volt érte. Ezért sem mondat el nekik mi történt köztünk. A barátnőm volt. És sokat jelentett nekem. Ha kimegy van esélye hogy össze jöjjenek. Az ő boldogsága fontosabb volt mint a sajátom. Ezért maradok.
Másnap én vittem ki őket a reptérre.
-Hiányozni fog nekünk-Reenz és Mona
-Ti is nekem, de tartani fogjuk a kapcsolatot. És dobjatok rám egy üzit, ha megérkeztetek. Tudni akarom hogy minden oké-e. Rendben?-Még pár perc búcsúzkodás és enniük kellett.
Mikor felszállt a gép egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Amiért el mentek? Vagy amiért itt maradtam? Nem tudom. Mikor hazaértem hirtelen megszédültem.
-Biztos elfelejtettem enni-gondoltam. Másnap még rosszabb volt. Hányingerem lett, fájt a fejem, és vérzett az orrom.
-Csak ne legyek beteg, most nagyon nem volna jó.-Reggeli után bementem a fotószalonba.
-Jó reggelt-Peti az egyik munkatársam-Sápadt vagy, minden rendben?
-Lehet beteg leszek.
-Mindenesetre menj orvoshoz addig tarom a frontot-Peti. Neki nem lehet nemet mondani. Elmentem az orvoshoz. Nem számítottam erre. Nem lehet.
-Ön terhes-mondta az orvosom-Látva a reakcióját hölgyem ez biztos. Mielőtt még megkérdezné.-Kedves volt velem, de most mégis inkább elküldeném melegebb éghajlatra. Telefonáltam Petinek hogy ma már nem megyek vissza. Nem mondtam el neki hogy miért, nem is kérdezte. Mikor haza mentem egyszerűen kitört belőlem a sírás. Hosszú idő óta nem volt férfi az életemben. Csak Mike. Azóta se feküdtem le senkivel.
-Nem tudhat róla-ez volt az első gondolatom-Sem ő, sem Mona, sem Reenz. Senki sem.
Gondolkodni kezdtem mit tegyek. Vetessem el?? Az nem én lennék. Szüljem meg?? De hát mit kezdenék vele egyedül? Hogy tudnám felnevelni? Adjam örökbe?? Biztos megbánnám. Kétségek közt vergődtem. Valakivel beszélnem kell. De kivel?? Bőgtem mint egy kis gyerek akitől elvették a nyalókát.
5 hónap múlva kaptam egy külföldi állás ajánlatot az LA Daily News-hoz. Pár hónapja fedeztek fel és már le informáltak. Azt  is tudták hogy nem dolgozom, mert szülési szabadságon vagyok. De ez nekik nem számított. 3 szor annyi pénzt ígértek ha így is elvállalom. El gondolkodtam rajta. 6 hónapos terhesen vágjak bele? Beszéltem erről Petivel. Ő mindenben támogatott. De bizonytalan voltam.
-Ha másért nem a kicsiért tedd meg. Egyedüli szülőként akarod felnevelni. Ők többet tudnak adni neked, mint amit itt kereshetnél. Megadhatnál neki mindent- szó se róla jól érvelt. Elfogadtam az ajánlatot.




                                                     
     

Véletlen találkozás 2/2

Reggel elég korán felébredtem. Egy frissítő zuhany után úgy döntöttem lemegyek kávézni. Épp hogy kiléptem az ajtón, valaki rám köszönt:

-Jó reggelt. Nem bírsz aludni?- a szívbajt hozta rám. Megfordultam.

-Jó reggelt Mike. És te? 

-Aludni bírnák még, de nem lehet. A koncert előtt még sok dolgunk lesz a fiúkkal. Nincs kedved velem reggelizni? Addig hátha Chester is előkerül.-Mike

-Mehetünk. Öö.. Valamit be kell vallanom...-Dé

- Igen?-Mike

-Igen. Nekem tegnap esett le hogy te ki vagy valójában. Mondjuk ebben a csajok segítettek. Ha ők nem mondják...-Én egy kicsit elpirulva

-Semmi gond... Bár egy kicsit furcsa volt hogy nem ugrottál a nyakamba, és nem kapott el egy hiszti roham- Mike nevetve. Reggeli után még kb 1 órát beszélgettünk róla, a családjáról, a válásáról, meg egy kicsit rólam, a karrieremről. Aztán Chaz feltűnt. Úgy nézett ki mint akit agyon csaptak.

-Jó reggelt-Chaz

-Inkább napot-Mike-Mehetünk?

-Persze-Chaz két ásítás közt.

-Akkor mi most leléptünk. Koncerten találkozunk?-Mike

-Persze. És utána is... VIP jegyünk van-Én vigyorogva

-Az jó. Akkor este-Mike 2 puszi kíséretében. Istenem az az illat... hm...

Miután elmentek a fiúk Reenz és Mona tűnt fel a láthatáron. A nap további részét vásárlással töltöttük és persze pletykával. Miért is ne? Reenz teljesen el volt varázsolva. Eljött a koncert. Mindannyian dögös, de mégis kényelmes cuccokat vettünk fel. A koncert nagyon jó volt. Az első sorban voltunk. Végig énekeltük a számokat. Aztán mikor vége lett, bemehettünk a fiúk öltözőjébe. Mindenki nagyon barátságos volt. Aztán Joe megkérdezte hogy ha már így "összejöttünk" nincs-e kedvünk elmenni valahová. Mondanom se kell hogy azon az estén mindenki alaposan leitta magát. Reenz, Mona és én már az asztal tetején táncoltunk. Jól éreztük magunkat. Végül a fiúk is csatlakoztak hozzánk, és mit ad Isten? Mikor Joe is felmászott közénk, az asztal nem bírta tovább és össze tört alattunk. Szakadtunk a röhögéstől.

-Bazd meg... A dagadt seggedet már nem bírta tovább szegény asztal...-Chester

-Ne bántsd már Chaz. Joe olyan kövér hogy ő a két legjobb barátom-Mike

-Olyan kövér vagy, hogy a légy kétszer tankol, mire körbe repül-Brad

-Brad. Rakd sebességbe az agyad mielőtt megszólalnál.-Joe, sértődöttséget színlelve

-Jó jó... tudod hogy csak hülyülünk. Ne hogy megsértődj már-Brad

-Megbocsátok neked, de te fizeted a ma esti számlát-Joe

-Ha kell a szállodai számlát is-Brad

-Helyes... Kieszlek a vagyonodból-Joe. Na ezen újra elkezdtünk nevetni. Még elvoltunk egy pár órát de alig bírtunk talpon maradni. Mindenki hulla merev részegre itta magát.

Másnap délben apró csókokra ébredtem. Piszkosul fájt a fejem. Mikor megfordultam azt hittem rosszul látok. Nagyon meglepődtem

-Szia-Mike suttogva

-Szia... Te mit keresel itt?? És.... Úristen mi lefeküdtünk?!-Kérdeztem mikor észre vettem hogy nincs rajtunk ruha.

-Igen, semmire nem emlékszel? Mikor vissza kísértelek azt mondtad ne hagyjalak egyedül, így maradtam... aztán minden szinte magától történt...-Mike. Aztán csendesen néztünk pár perig farkasszemet. Végül elmosolyodtam és megcsókoltam. Újra megtettük. Emlékezni akartam rá hogy milyen vele, milyen a csókja, az ölelése, stb...

2 órával később nem akartam, de muszáj volt kimásznom a karjaiból.

-Sajnálom, de mennem kell, pár óra múlva indul a gépünk. -én egy kicsit szomorúan.

-Maradj velem.-Mike

-Sajnálom nem tehetem. A holnapi napom elég fontos lesz. 

- A fotózás miatt?-Mike

-Igen. Talán ez lehet életem nagy lehetősége. Ha sikerül, akár világ hírű fotós lehetek.

-Látlak még valaha-Mike remény teli arccal.

-Lehet. Ki tudja...-majd búcsúzni kezdtünk. Aranyosak voltak a srácok, kikísértek minket a reptérre. Reenz és Chester láthatóan egymásra talált. Megbeszélték, ahogy vége lesz a turnénak Reenz kimegy hozzá Los Angelsbe. Az úton beszélgettünk, szóba került, hogy mi történt köztünk Mike-kal, de nem mondtam el nekik. Ez a MI titkunk. És minek mondjam el nekik, ha úgysem láthatom Őt soha többé?

Véletlen találkozás 2/1

Túl az érettségin összeköltöztem a barátnőimmel Reenz-el és Monával. Egyik nap Mona túlságosan is vigyorogva jött haza.

- Hey béjbe! Nem fogod elhinni hogy kik fognak koncertezni júliusban Londonban...-Mona idegesítően jó kedvűen.

-Na ki??-Reenzy

- Ha annyit mondok hogy a Rock Istenek??-Mona

-Te jó ég... Csak nem... Linkin Park???-Reenzy szintén hatalmas vigyorral az arcán

- Szereztem repülő jegyeket és nagy mázlimra VIP jegyeket is kaptam... bár ku*va drágák...-Mona kicsit félre húzva a száját.

- Dé te nem is örülsz?-Mona

-Ömm... De csak... izé... MI a rossz nyavaja az a Linkin Park??

-Tudod Chaz bandája akiről folyton áradozik-Mona

-Nem is igaz-Rennz egy kis sértődöttséget színleve

-Nem mi?? Fülig bele estél.-Mona-Akárhányszor meghallod Chester nevét még a bugyid is nedves lesz.

-Nem térhetnék vissza a koncertre?-Reenz egy picit elpirulva

-Ok.Mit mondtál júliusban?? És hanyadikán-Én miközben a naptáram nézegettem

-Igen. 24 szombat- Mona

-Már nem azért de július 4-e van.-Dé

-Bazdi..-Reenz és Mona 1xrre

-Akkor még le kell szerveznünk a szállást és hasonló dolgokat.-Mona

A hetek gyorsan elteltek és egyszer csak azon kaptam magam hogy egy londoni taxiban utazunk a szállásunk felé. Mikor megérkeztünk tátva maradt a szánk.. szó szerint. A hotel neve The Ritz Luxury Hotels volt.Gyönyörűen nézett ki. Megbeszéltük hogy 1 óra múlva találkozunk lent a hallban. Beérve a szobámba az volt az első gondolatom hogy bedőlök az ágyba. Nagyon kimerített az a repülő út. De erőt vettem magamon, lezuhanyoztam és felöltöztem. Mikor kimentem a szobámból majdnem fellöktem egy kb nálam pár évvel idősebb srácot:

-Elnézést, ne haragudj, csak sietek. A barátnőim már várnak.-Dé

-Semmi gond. Én is körültekinthetőbb lehettem volna-srác. Beszélgetésbe elegyedtünk míg tartottunk lefelé a hallba.- Az akcentusodból ítélve nem idevalósi vagy.

-Hát nem. Magyarországról jöttem a barátnőimmel, valami Linkin Park koncertre. És te?-Dé

-Én is az LP koncert miatt vagyok itt. De nem igazán ismered a zenéjüket mi??-Srác

-Egy-két számot ismerek, de nem vagyok fanatikus rajongó-Dé.- Hát megérkeztem. Mennem kell.-Láttam a csajokon hogy tágra nyílt szemekkel bámulnak

-Velük vagy?-Srác, és abba az irányba nézett ahova intettem.

-Igen. Örülök hogy megismertelek bár nem mutatkoztunk be egymásnak.-Dé

-Bocs. A nevem Mike. Mike Shinoda- ekkor egy kis villám csapás ért. Mintha hallottam volna már ezt a nevet.

-Az enyém Dyna Balla. De mindenki csak Dé-nek hív.

- Amúgy merre menntek?-Mike

-Város nézőbe indulunk-Dé.-De már megyek is. Szia.

-Jó szórakozást kívánok hozzá. Szia.-Mike, majd hirtelen utánam szólt.-Találkozunk még??

Megfordultam.

- Nem hiszem. De ki tudja.-azzal sarkon fordultam és siettem a lányokhoz.

-Nem vagyunk itt 2 órája sem te meg már is összegabalyodsz valakivel??-Mona

-Hasonlított valakire de az nem.. nem lehet-Reenz mint aki szellemet látott.

-Majdnem fellöktem de ennyi. Nem indulhatnánk végre meg??-Dé

-De nyomás-Mona.

A délutáni program elég sűrű volt. Megnéztük a London Eye-t, a Tower Hidat, a Westminster Apátságot és egy pár múzeumot. Kb este7 körül értünk vissza a hotelbe. Megfürödtünk aztán mentünk vacsorázni. A vacsora felé Reenzy megint elsápadt.

-Jól vagy?-Mona

-Az ott Chester és Joe az ablak melletti 3. asztalnál.-Reenz, majd én és Mona is oda néztünk.

-Tényleg ők azok-Mona

-Felőlem az utcán is elmehetnének mellettem akkor sem tudnám hogy kik-Dé

-Hogy is hívták azt a srácot akivel beszélgettél??-Reenz

-Milyen srácot?-néztem értetlenül mint egy hülye.

-Akinek neki mentél?-Reenz

-Ja. Mondta a nevét de a franc se jegyzi meg ezeket a hülye külföldi neveket.-Dé- Valami Mike asszem

-Shinoda?-Reenz

-Biztos. Esküszöm nem tudom. De nem is érdekel. Amúgy is fáradt vagyok. Inkább megyek lefekszem. Holnap koncert és kiakarom magam pihenni. Jóéjt csajok-Adtam nekik puszit és mentem.

-Jó éjt.-Reenz és Mona egyszerre. A csajoknak jó estéjük volt főleg Reenznek. Chester észre vette. Oda ment hozzájuk Joe-val.

-Leülhetünk?-Chaz

-Pe..persze-Reenzy Dadogva és pirulva. Ennek ellenére egész jól elvoltak. A srácok meghívták őket egy buliba de Monának nem volt kedve menni. Így csak Reenz tartott velük. Valamikor hajnalban értek vissza a szállóba. Úgy viselkedtek mint akik ezer éve együtt volnának. Chaz Reenz ajtaja előtt megcsókolta, és a lány nem ellenállt. Nem, mert nagyon jól tudta hogy Chaz szabad ember....