Mielőtt útnak indultam egy rakás elintézni valóm volt. Hivatalos papírok, albérlet foglalás stb. Aztán eljött az idő. Mennem kellett. A lányoknak nem szóltam egy szót se. Azóta nem tartottam velük a kapcsolatot mióta kiderült hogy várandós vagyok. Hiába írtak e-maillt, vagy hagytak üzenetet facebookon. Egyikre se reagáltam. Nem tudtam. Hazudtam nekik akkor este mikor hazajöttünk Londonból. Lassan 6 hónap telt el azóta. Persze egy kis félelem bennem volt, hogy össze futhatunk valahol LA utcáin, de elég nagy város. Reméltem hogy sosem látjuk egymást. A repülőút hosszú volt és fárasztó. Szerencsére azért akadt aki várjon. Mikor leszálltam körbe néztem és egy táblát láttam amin az én nevem volt. Oda mentem és bemutatkoztunk egymásnak.
-Helló a nevem Carolina Garcia. az LA Daily News föszerkesztője vagyok-mutatkozott be egy kb 40 éves csinos hölgy.
-Az én nevem pedig Steven Rosenberg, a hírességekkel foglalkozó oldal szerkesztője vagyok-Ő kb 30-35 éves jó kivágású ember. Az Ő cikkeihez fogok majd fotókat készíteni. Nagyon szimpatikusak mind a ketten. "Haza" vittek és segítettek kipakolni. Lakás amit kibéreltem az Ő segítségükkel, egy viszonylag kis ház volt. 2 szoba egy konyha és egy fürdőszoba.Nagyobbra nem is lett volna szükségem. Ráadásul be volt bútorozva, ami nem egy utolsó szempont. Nagyon sokat köszönhetek nekik. Ha Ők nem lennének még egy hónapig biztos hogy bőröndben maradtak volna a cuccaim. De így egy nap alatt a helyére került minden.
-Nem bántásként mondom, de elég bátor vagy hogy ilyen fiatalon gyereket vállalsz, ráadásul egyedül.-Carolina
-Tudom. De így hozta a sors. Vagy elvetetem, vagy örökbe adom, vagy felnevelem én. Sokat gondolkodtam rajta hidd el.
-Én elhiszem. És ha valamire szükséged van csak szólj. Bár még nem ismerjük egymást, de tudd hogy rám bármikor számíthatsz-Carolina
-Köszönöm-megöleltem
-Tudod Ő már csak ilyen. Ő a mi tyúkanyónk. Ő nem egy olyan főnök akit nem érdekel mi van az alkalmazottaival. Ő törődik velünk. Úgy tekint ránk, mintha egy család volnánk-Steve Még egy pár órát beszélgettünk aztán elmentek. Az ajtóban Steve vissza fordult
-Reggel 8-ra jövök érted. Legalábbis addig amíg meg nem unsz, vagy elég magabiztosan nem közlekedsz a városban.
-Rendben. Jó éjszakát. És köszönök mindent.
-Jó éjt neked is, és nincs mit.- Carolina és Steve egyszerre. Azon az éjszakán elég nyugtalanul aludtam. Attól féltem hogy találkozom velük. Ha nem holnap, akkor majd holnap után, vagy legalábbis egyszer biztosan. És akkor be kell vallanom mindent. És ha Mona és Mike netalán egymásra talált? Miattam akár még szét is mehetnek. Ezt nem akartam. Megnézhettem volna a neten, hogy mi van köztük de nem ment. Pedig pár perc lett volna. De akkor sem. Azóta a nap óta egyszer sem böngésztem a neten utánuk. Nem hallgattam a dalaikat, és nem néztem LP TV-t sem. Újra előtört belőlem a sírás. Másnap reggel korán felkeltem. Össze pakoltam, néhány cuccot, ellenőriztem a fényképező gépet. Aztán csengettek.
-Jó reggelt! Mehetünk?-Steve
-Neked is jó reggelt. Persze. Útra kész vagyok.
Az első pár hét nem volt vészes. Persze eleinte zavarban voltam attól hogy hírességeket kell fotóznom, de aztán megszoktam, hisz Ők is ugyan olyan földi halandók mint én. Persze volt egy-két olyan személy akiktől a falra tudtam volna mászni a hülye sztár allűrjeik miatt. Náluk a fotózás mindig elhúzódott. Az átlagos 1-2 órás fotózás helyett 4-5 órát kellet cseszekednem, mert hol ez, hol az nem volt elég jó nekik. De általában véve meg voltam elégedve a munkámmal. Egyáltalán nem bántam meg hogy kijöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése